Szökőév van - legyen hát ma ráadás-bejegyzés

(Ne riadj meg, nyájas olvasóm: nem kerti blog ez, csak olykor kibújik belőlem a parasztlány ebben a számomra egzotikus országban...)

Ma február 29-e van, ami ugyan nem a szökőnap, de négyévenként mégis ekkor vesszük észre a plusz egy napot - olyan jól elrejtették a bölcsek a laikusok elöl... Gondoltam: legyen itt is szökő-bejegyzés: ez lesz a ráadás.

A szökőév mibenléte: A szökőnap ugyanis február 24. Ennek oka a római naptárban keresendő: Julius Caesar kihirdette, hogy „a március kalendasa előtti 6. nap kettőztessék meg”, mely a mai naptárunk szerint február 23. napjának felel meg, melyet a szökőnap követ.

Az ókori római naptár szerint  uis az év 355 napból állt, és az időként beiktatott szökőhónapnak volt ez a helye, másrészt a római adórendszerben fontos hónapkezdő nap (Kalendae) közelségét akarták ezzel elkerülni.  Mivel  február 24. napja megduplázódik, a szökőnap közbeékelődik a hagyományos év február 24. és 25. napja közé, ezért Mátyás névnapja és az azt követő névnapok mind egy nappal eltolódnak, mely "Mátyás ugrása" néven is ismeretes. Ennek következtében február 24. napján a szökőévekben senki sem ünnepli a névnapját.

Természetesen jártam már a foltos boltban is, de neccelés ügyben nem sok biztatást tudtak adni. Gyönyörű maga a kicsike, de annál magasabb, zsúfolt üzlet. Az árakat nem figyeltem, de az elektronikai cikkeket kivéve általában minden drágább itt... Bár a minőség, a kivitelezés többnyire kiváló - sokszor túlzásnak is tartom a délies gazdagságot és díszítést.

 

Nem múlt hosszú talpaláson a foltos bolt megtalálása… Itt szerintem viszonylag többen kézimunkáznak, mint nálunk, mert nemcsak komoly múltja van, hanem folyamatos is volt az érdeklődés – nem torpant meg úgy, mint nálunk az átkosban… Nagy hagyománya van az otthonülő asszonyok körében a kézimunkázásnak – mindig voltak főállású háziasszonyok… Az alapanyagok igényesek, a szépet szeretik, értékelik az asszonyok, és szívesen, bőkezűen áldoznak hobbijukra.

Bizonyos korszakokban vetekedhetett a spanyol díszítő háziipar az itáliaival - nem lehet véletlen, hogy az angol névvel illetett blackwork-öt Aragóniai Katalin, VIII. Henrik első hitvese honosította meg a középkorban...

A legötletesebb fent a kirakati "foltos füzet", ami egy vászonlapú irka a foltvarrás alap öltéseinek bemutatására...

Madrid felett az ég...

Yo pruebo a Madrid...

mindig sápadt kék... Úgy értem a budapestihez képest: nálunk inkább kristálykék szokott lenni a hideg frontok tiszta, csípős levegője miatt. Itt harmadik napja ragyog a nap, de kicsit diffúz a fény, nem olyan szikrázó, mint otthon. Irtó melegen süt a nap mindenűvé, és lázasan rendezik tenyérnyi kertjeiket a szorgos spanyolok. Többnyire segítséget hívnak, nem maguk bíbelődnek vele, és a kavicsot terítő munkás sem röstell kesztyűt húzni.
Ma reggel jött az utcaseprő autó két oldalon lombporszívó emberrel, akik felszippantják a szemetet, a nagyobb tárgyakat odarúgják az autó elé. Szerintem ez nem tavaszi egyszeri nagytakarítás, mint a "nyóckerben" nálunk: majd figyelem, jönnek-e rendszeresen.
A hulladékot szelektíve gyűjtik mindenütt - a bárok forgalmát ugyan még most is minősíthetjük a bárszékek alatt összegyűlt szemét mennyiségével:-) De ezt sziesztakor(ha van) vagy este/nap közben szépen eltakarítják... A bár ismeretlen kategória nálunk: a régi kávéháznak felelne meg a társadalmi érintkezésben a mai felpörgött életben: beugrassz egy pofa sörre-olajbogyóra v. találkára a magas bárpultos ivóba, ahol szendvicset=bocadillo(a boca, bocado=száj, falat szóból), tengeri herkentyűket is falhatsz hozzá... Hátul lehet, h. lepukkant kocsma fogad, de ugyanolyan portál mögött előkelő étterem is meghúzódhat.
Mintha Zuglóban laknék, kb. olyan a környék - nagyobbacska családi fészkek és társasházak magas kerítéssel v, felfuttatott borostyánfallal körülvéve. Talpalatnyi a szabad terület - a kerttel sem bajlódnak sokat: inkább mediterrán fácskát, örökzöld bokrot, lombhullatót ültetnek, nem ritkák a több évtizedes-évszázados öreg fák...

Itt a lombhullató fák kevésbé terebélyesek, mint a mérsékelt övben. Nincs olyan hatalmas koronája a nálunk is honos akácoknak, japán akácoknak, platánoknak. Nyilván a kevés csapadékot megsínyli a lombozat – nem olyan sűrű és terebélyes. Meg átszellemülten nyírják is őket... Talán egyszerűen azért, mert ez illik a mediterrán örökzöldekhez - másrészt nagy kultúrája van itt a kertészkedésnek. Kicsit hasonló a viszony a lombos fák esetén is, mint a hazai és az itteni mediterrán fenyők között.

 A parkokban jobban kiterebélyesednek a  fák, de talán a balesetek megelőzéseként is sűrűbben lebotolják az ágakat. Rendesen karban tartja őket a város - a közeli terecske szinte ritka ezekkel a nagy fákkal.

 A legszebbek most a mimózák - fában otthon sose láttam ilyet, csak botanikus kertben: pompásan virágoznak:

  

A levél-reakció természetesen nem működik ezeknél...

A felhők szárnyán

He llegado a Madrid. El tiempo y el paisaje del avion fue marravilloso... Estaré aquí hasta tres semanas...Hay que empezar estudiar castellana!!!

...megérkeztem Madridba. Csodás volt a táj - Európa nagy része fölött sütött a február végi nap. Ausztria fölött volt felhő - mintha hőmezőn repültünk volna át. Mindenütt elolvadt az előző hetek téli csapadéka - csak a havasokban volt jelentős a hó. Az erdők lombjáról minden leolvadt, fentről sötételltek, a svájci völgyek szántói még havasan maradtak - érdekes színösszeállítás volt madártávlatból a szürke mezőkben úszó fehéres foltok, közepükön a települések pepitás közepükkel... Apropó, madarak: a legváratlanabb jelenségként egy egerészölyv várta a jó szerencsét a zürichi reptéren a felszállásra odagördülő gépünk mellett cca. 30 méterre... Ránk sem hederített - háttal nekünk figyelt, és abból a pózból eleinte nehezen volt kivehető. Nem renitenskedtem, és kibírtam, hogy nem kapcsolom vissza a telefonomat egy kattintásra - inkább kiváló fotó-bloggerekhez fordulok... Kb. így festett a madár:

Igazság szerint kicsit berzenkedik bennem az egész kiküldetés iránt egy alapvető ellenállás... Nem vagyok híve a globalizációnak, az elfecsérelt kerozingallonok környezetromboló hatásával mélyen egyetértek. De a kultúrdiplomácia mégis fontos küldetés - és ha családilag nem keveredem bele, sose furikáztam volna rendszeresen légiközlekedéssel. Eltűrt rossz kategória, amit kényelmi érdekből magam is meglovagolok - nem tudunk kilépni korunk ketrecéből...

A Föld ökológiáját máris úgy ahogy van, elszúrta az emberiség. Ma már korlátosan tehetünk érte...
Spanyolország felett repülve erre is gondoltam: az Ibéria közepét uraló Meseta=asztal 6-800 méteres magasföldjét- akárcsak a brit szigeteket is - a hajóácsolás jó ibérek kopaszították le annyira, hogy jószerivel olajfán kívül semmi nem él meg rajta...
Az olajfaligetek szabálytalan határú foltjai is csodálatos terepasztal képeztek alattunk - vörhenyes, gesztenyebarna telepekre csaknem dupla EU támogatást söpörnek be a derék spanyol gazdák... Pedig az olajfával nem kell sokat bíbelődni. Telepíteni pláne ritkán kell...

(Sajnos a fényképezőgépem 2. memóriakártyája döglött be két év leforgása alatt - most a telefonomra kéne támaszkodnom, de annak meg a letöltője nincs nálam - meg még nem is tudok jól fotózni vele...)

Kalocsaival Madridba

Végre felszállt a füst: jövő pénteken indulok Madridba. Most pedig ágyhoz vagyok kötve makacs influenzámmal… Alig tudtam egy keveset keresztszemezni…

A múlt szerdai Fonóban két kedves útravalót is kaptam Spanyolhonba. Zsuzsa anyukája 87 éves korában hímezte ezt a kalocsai terítőt. Hát nem fantasztikus?! E Király Ilus néni* tervezte színpompás munka méltó jelképe lesz a magyar kultúrának a hispán világban... Felemelő ajándék!

Jucus fehér rózsájával pedig büszkén feszíthetek a fogadásokon.

De jövő szerdán még ott leszek a következő Fonón!

 *  Sokgyerekes szegény kalocsai parasztcsaládba született, és tizenhárom éves korától rajzolt és kézimunkázott, az akkori íróasszonyok mintáit utánozta.  Addig csak kék és piros virágokat hímeztek, csak a falpingáláshoz használtak zöldet is.Ő kezdett el a stilizált ókalocsai virágok(lilom, rózsa, nefelejcs)  helyett vadvirágokat, pipacsot, ibolyát, margitvirágot, szegfűt, árvácskát, szőlőfürtöts csillagvirágot, gabonát, paprikát, sarkantyúvirágot hímezni és pingálni. Új formát adott a korábbi hagyományos virágoknak is, és minden növényt természetes színét használta, és pompás színösszeállításokat hozott létre.
A változtatások hamar meghonosodtak, hirtelen népszerűek lettek. Az 1900-as években egy leányait báloztató asszony francia divatlapot mutatott neki. Ekkor találkozott először a Richelieu-hímzéssel (riseliővel), amit sikeresen átültetett a népművészet nyelvére. Kezdetben a kalocsai riseliő csak egyszínű fehér volt. Önéletrajzában írja, hogy leánya azzal álmodott, hogy színes rózsákat varrtak fehér helyett. Az ötletet hamar meg is valósították, sikerrel.
Érték ugyan kritikák is az ókalocsai háttérbe szorításáért, de a változásnak a közízlésben sem lehet gátat szabni... A korszellem szülte ezt a fejlődést, amit ő felismert és tökélyre vitte... S egyúttal világhírt szerzett hímzéseivel Kalocsának. Ma pedig, hogy a mindennapi emberek kivetkőztek a népviseletből, egymás mellet gyönyörködünk a fejlődés hozta változatokban.