Van egy FONÓ az "ezerszer áldott " nyolcadik kerület flaszterén, az Orczy tér szutykos utcácskájának kulturált szegletén, az itt felejtett remíz és a szebb napokat áhító szeszgyár kies telkének peremén. (Reménykedem 'e téren' - én emlékszem a Kévés-házak helyén tátongó gödörben úszkáló vadkacsákra! Bár fent még kivehető a mostani Baross utca sarok)... Az ÖLTÖGETŐ önképzőkör: mindenki hozza saját munkáit – mint régen a FONÓba – és tanulunk egymástól. Itt nyomon követhetők mesterkedéseink.
Hagyománymentő kézimunkálkodás a hónap első és harmadik csütörtökén du. 4-7-ig
2022. október 1., szombat
550 éve halt meg az első, még latinul író magyar költő, Janus Pannonius
2022. szeptember 6., kedd
Fejes Sándor agyagiparos műhelyének makettje a Néprajzi Múzeumban
2022. augusztus 30., kedd
Először az új Néprajzi Múzeumban
2022. június 1., szerda
Az eperjesi mézeskalácsos ős, Fuhrmann Ferenc

A Fuhrmannok régi telepesek voltak, 1400 körül érkeztek Magyarországra. A nagymama gyakran idézte: „Wir stammen aus Saxen, wo die schöne Mädchen waxen”[1] Hamarosan a „váraljai” Fuhrmann előnevet kapták. Az első számontartott Fuhrmann 1750 táján született. Gőgös ember volt, és mikor Ferenc fia nem tanult és mesterségre kellett adni, megtiltotta neki, hogy a „váraljai” előnevet használja. Fuhrmann Ferenc (1780-?) szépapám mézeskalácsos lett, ami remekül jövedelmezett, úgyhogy szívesen adták hozzá feleségül az előkelő családból származó Szikszay Annát (1790-?). Házasságukból ugyan 16 gyermek született, de mézesbábos elsőrangú nevelést adott gyermekeinek. A leányokat szépen kiházasította, 10 ezer forint hozományt kaptak. A fiúkat mind taníttatta. Sokan közülük ismét használták a váraljai előnevet, de ő soha: „ha apámnak jó volt úgy, nekem is jó lesz. Legidősebb fiuk, 2. Fuhrmann Ferenc (1810–1873) így lett hites ügyvéd és szolgabíró. Húga Fuhrmann Jozefa (Pepi néni) 1813–1897). Egy öccsének a leánya váraljai Fuhrmann Irén, férjezett Pecz Vilmosné, aki 1916-os végrendeletében szép ékszereket hagyott a nagymamára.
[1] Mai helyesírás szerint „Wir stammen aus Sachsen, wo die schönen Mädchen wachsen” [Szászországból jövünk, ahonnan a szép lányok származnak]
2022. március 5., szombat
Jön...
Kár, hogy márciusban találtam...
SZABÓ T. ANNA: FEBRUÁRHallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!Zsendül a földben a nedv, fut a vér, bizsereg a magban a lomb meg a fény – túlvagyunk lassan a tél nehezén. Olvad a hó, fenn fordul a nap, kiböködi a hideg csillagokat, döccen a vén föld rossz kerekén – túlvagyunk mégis a tél nehezén. Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét. Óvtuk az otthon csöpp melegét. Biccen az új ág, zsenge remény: túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén? Jön, jön a szél, friss föld szaga száll, létre gyötörte magát a halál, nincs lehetetlen, van te meg én – túlvagyunk, látod, a tél nehezén. |
2022. február 18., péntek
Fölnézünk néha a fejünk fölé?
2022. február 16., szerda
Hódmezővásárhely Signum Urbis Honorantis kitüntetését kapta Sándor Istvánné necckészítő Szent István napján.
2013-ban a Németh László Könyvtárban kezdődött el a tradicionális és Hódmezővásárhely városára jellemző necc kézimunkáknak és a készítésük segédeszközeinek a gyűjtése. Ez a tevékenység jelentős részben Sándor Istvánné nevéhez fűződik. Az ő erőfeszítéseinek is köszönhetően 2016-ban Hódmezővásárhely városa helyi, Mindszent városa pedig megyei kulturális értéknek nyilvánította a necckészítést.
A Magyar Csipkekészítők Egyesületében is figyelem ébredt a technika iránt, amit igazol, hogy 2019-ben a necckészítés jegyében rendezte az egyesület az éves kiállítását Vásárhelyen. Sándor Istvánné önzetlen munkájával, a necckészítés hagyományának újratanításával pótolhatatlan szolgálatot tett a városnak. Több tanfolyamot vezetett a könyvtárban a neccelés elsajátítására, egyedülálló munkáival évek óta vendége a Halasi Nemzetközi Csipkefesztiválnak és a Magyar Kézműves Kamara kiállításainak. Nevét nemcsak Hódmezővásárhelyen, de az egész ország kézműves világában ismerik és tisztelik.
2022. január 15., szombat
Athénban is járt a Vásárhelyen készült kapuvári necc jegykendő
Évekkel ezelőtt megkeresett egy Kapuvárról való doktornő azzal a kéréssel, hogy eljegyzett néptáncos párjának készíttetni szeretne esküvőjükre egy hagyományos, necc szegélyű kapuvári jegykendőt. A mintadarabot látva Fábiánné Nagy Ágotát ajánlottam neki. Hosszú egyeztetésük nyomán megszületett a páratlan kézimunka. Most a Délmagyar című lap számol be a mintadarab sorsáról: https://www.delmagyar.hu/
A négyzet alakú jegykendőt a legény egykor a gatyája korcában, netán mellénye zsebében viselte egészen az esküvőig. A közepén hímzett, szélén csipkés szövetdarabbal jelezte, hogy már elkötelezte magát menyasszonyának. Családi hagyományt felelevenítve készítette el egy kapuvári pár megrendelésére Fábiánné Nagy Ágota azt a hófehér, különleges darabot, amelynek „másolatát” Athénban, majd Nicosiában állították ki a közelmúltban.
A kendőt szegélyező széles rececsipke háló csomózása két hónapig tartott. Ahogy készítője mesélte: tizenhat évvel ezelőtt 95 évesen elhunyt édesanyja hagyatékában bukkant rá néhány régi, gyűrött necc mintára. Akkor döntött úgy, maga is megpróbálkozik a necckészítéssel, amely egykor édesanyja kenyérkereső foglalkozása volt. Mert bár kislányként szinte a neccráma alatt cseperedett fel, és eltanult néhány fogást, igazán soha nem érezte magáénak.
– Pici koromtól azt láttam, ahogy anyukám főzés előtt és után, az éjszaka közepén is munkája mellett ült. Kitartóan, örök lelkesedéssel dolgozott egészen vállalkozása 1952-es államosításáig. Akkor mindent összepakoltak, amit csak értek, még a függönyt is leszedték az ablakról. Ugyan 1956 után ismét dolgozhatott, de kedvetlenül folytatta, elvesztette korábbi igyekezetét – mondta Fábiánné Nagy Ágota, akinek a hagyatéki anyagtól ihletetten már az első próbálkozáskor szinte maguktól mozdultak kezei. Kötötten a hálót, és az az érzésem támadt, ott áll mögöttem édesanyám, és biztat, hogy úgy kell sorakoznia a csomóknak a távtartó felett, mint a gyöngysornak.
A bizonyítási vágy mellett édesanyjának állít emléket az azóta készített számos zsűrizett, többször díjazott alkotásával. Főként a necc-csipke sajátos, úgynevezett gipűr (guipure) technikájával készíti munkáit, amelyen hagyományos motívumok helyett az egymás melletti öltések összképén múlik a különleges hatás. A kapuváron szokásos jegykendők neccelt szegélye jól illik Ágota kedvenc technikájához.
2021. március 8., hétfő
A népdalok szelídsége
Nem mindegy, hogy mivel átkozódik, ha már arra vetemedik az ember. Dalban, nótában ritka az átok. Idén százéves (!) Édesanyám a minap az ismert vásárhelyi népdalt így énekelte, egy ismeretlen második versszakkal:
Zöld erdőben, zöld mezőben sétálgat egy páva.Kék a lába, zöld a szárnya, aranyos a tolla.Hívott engem útitársnak, el is megyek véle,Vásárhelyen nincsen olyan legény, sej, aki nekem kéne.Anyám, anyám, édesanyám, maradásom nincsen,azt a legényt, kit szerettem verje meg az Isten.Haloványan süssön reá a fényes holdvilág,sírva járjon el a rácsos kapum előtt, sej az a lacibetyár.
Anyám, anyám, édesanyám, menjen az erdőbe,Keresse meg azt a pávát, kérdezze meg tőle,Nem látta-e a kedvesem abban az erdőben,Kiért fáj a, fáj a gyönge szívem, sej meg is halok érte.
A Magyar népdaltípusok példatárában a 8. sz. Újszerű kis ambitusú dallamként határozzák meg, és az Alföldön találták legelterjedtebbnek: Dunántúl (17), Felföld (34), Alföld (47), Erdély (1)
Moldva és Bukovina (1)
Meghökkentő a verses-dalos megátkozás, de milyen szelíd ez az átok! Édesanyám még ezzel a szöveggel hallhatta hajdan a dalt. Úgy alakult a szöveg, ahogy az évszázados vallásos hiten alapuló paraszti kultúra, a visszafogott és tiszta népi erkölcsiség sugallta. A halvány holdvilággal való fenyegetődzés is kíméletesebb, mit a sápadt napvilág...Még a legény se elvetemült szívtipró, hanem csak huncut lacibetyár! Átok, ami halovány holdvilágban merül ki. Milyen enyhe fogadkozás ez, mennyire ártó is a szándék? Annyira szép ez a letisztult, szolid érzésvilág, ami egy régi népdalban tükröződik... Én ezt a szelíd lelkületet láttam paraszti környezetemben.
Sose hallottam a szüleimtől szaftos káromkodást vagy átkozódást - még állattra se De a akkori polgári szemlélet se tűrte a szidalmat, sértő szavakat. Emlékszem arra a mély fölháborodásra, amivel a gimiben, Hódmezővásárhelyen Szappanosné Anna néni, a biológia tanárunk fogadta, ha valamelyikünk lehülyézte a másikat...
Más, újmódi variánsok hangvétele, úgy érzem, kiérleletlen, suta, gyakran nem csak pikáns, inkább durva. Meghökkenteni akarnak, öncélúak és nem (jó) szívből jönnek.
Észrevettem Édesanyám más népdalszövegében is a föntihez hasonló enyhítő változtatást:
Túl a Tiszán faragnak az ácsok,idehallik a kopácsolások,eredj lányom kérdezd meg az ácsot,ád-e csókért egy kötény forgácsot?Édesanyám huncutok az ácsok,méregdrágán mérik a forgácsot,kilenc csókot ígértem már érte,a tizediket ráadásul kérte.
A közszájon forgó változatban nagyobb kedvvel szórja a lány a csókot: kilenc csókot adtam neki érte...
Kék a kökény, zöld a petrezselyem,tótágast áll bennem a szerelem,jaj, Istenem, most már mit csináljak,szeressek-e, vagy tótágast álljak?
Az ismertebb változat, talán régebbi népdalt szerintem felénk nem énekelték: