Rátétes tüllhímzés

A rátétes, vagy ahogy ott hívják, „bécsis”, az egyik legismertebb buzsáki hímzésfajta.
A motívum előrajzolás nélküli kivágása, valamint a kivágott anyag ráfércelése és a másik anyagra való apró, szinte láthatatlan öltésekkel való rávarrása nagy figyelmet és szakértelmet igényel. Az alkalmazott motívumok nagyon sok változáson estek át az elmúlt évtizedek során.
Kezdetben halotti és gyermekágyas lepedőkön találkoztunk ezzel a hímzéstechnikával. A régi hímzéseken a motívumok igen esetlegesek, az alkalmazott minták esztétikai megjelenése közel állt a régi konyhák polcainak papírkivágásos csíkdíszeihez.
A régi piros csigavonalas hímzés a XIX. sz. végére szinte teljesen feledésbe merült, a korábbiakkal ellentétben ruháikon sem alkalmazták sehol. Ha megnézzük a XIX. sz. végi halottas lepedőket, a szőttesmintát keretező rátét motívumai nagyon elnagyolt, kezdetleges mintasorok, valóban a papírkivágás egyszerű motívumai elevenednek meg rajtuk.
A XX. század elején már csodálatos darabok láttak napvilágot, amelyek a vágóasszonyok finom ízlésvilágát tükrözik. Az egyszerű mintákat felváltották a bonyolult, művészi kidolgozású virágok, levelek, indák, melyek az ágyterítők mellett a megrendelésre készülő tüll alapanyagú sálakra, ruhákra is felkerültek.
A rátét anyagát – mely piros, kék, fehér batiszt - szimmetrikusan összehajtják 2, esetleg 4 részre, majd előrajzolás nélkül ollóval virág, esetleg állatmotívumokat vágnak ki. Aztán kiterítve a rávarrandó alapra – vászon, sifon, vagy tüll anyagra – fércelik, majd a tűvel aláfordított mintaszéleket finoman, gondosan, apró öltésekkel körülvarrják. Leggyakoribb motívumai a szegfű, labdarózsa, árvácska, tulipán, cakni, levél, katykaringók, páva, szarvas.
Ma már nagyon kevesen készítik, hiszen nagyon kevesen élnek már az ún. „vágóasszonyok”. E különleges hímzésfajta legszebb darabjai a Faluház állandó hímzéskiállításán tekinthetők meg a "vézás és a boszorkányos" buzsáki hímzésekkel együtt.