Madrid és Budapest festménygyűjteményei

Egy akkora festmény-gyűjtemény keletkezése, mint a Thyssen Madridban,  kacskaringós történet - lássuk hát, hogy került összefüggésbe a magyar történelmi név a kollekcióval:

Hans-Heinrich Thyssen-Bornemisza alakította ki a mostani gyűjtemény gerincét. Ő régi képeket és új feleségeket gyűjtött a tulajdonában levő második legnagyobb német nehézipari konszern nyereségéből, és gyűjteményének szentelte az életét.
A dinasztiaalapító nagypapa August Thyssen 1867-ben hozott létre Duisburgban hengerművet, melyhez 1891-ben vett kőszénbányát, majd vas- és acélművet, innen indul a Thyssen-konszern története. Ő egész életében - egyik fiával és unokájával ellentétben - "csak" gyárakat gyűjtött. 1926-os halála után kétfelé oszlott a vagyon. A németországi nehézipari érdekeltségek Fritz Thyssen birtokába kerültek - aki később kétes hírnévre tett szert Hitler támogatójaként, ami abban nem zavarja az üzleti világot, hogy itt ma minden felvonó és mozgólépcső embléma szerint Tyssen vagy Tyssen-Krupp gyártmányú legyen… 

Heinrich kapta a külföldi és "szakmán kívüli" cégeket. Ő ekkor már kászoni Thyssen-Bornemisza báró lett, mivel az I. világháború előtt házasságot kötött Bornemisza Margit bárónővel. Akkoriban iparmágnások közt is vonzó volt a nemesi rang, s Margitnak nem lévén fiútestvére, a báró úr adoptálta a vejét - innen ered a bárói cím. A monarchia felbomlása után Erdélyből Hollandiába emigráltak, de Heinrich haláláig (1947) megtartotta magyar állampolgárságát. Heinrich előbb Hollandiában, 1932-től Svájcban a nemzetközi pénzvilágból és a szolgáltatási üzletágból lapátolta át a pénzt a műkincsekbe. Luganóban vásárolt villájában helyezte el 14-18. századi európai festészeti gyűjteményét.  

Ott született 1921-ben Hans-Heinrich, aki már világpolgár lett: magyar nemesi címmel svájci állampolgárként élt, "adóoptimalizálási" céllal Monacóba jelentett be, de brit lakása is volt, mégis Spanyolországban élt. 1947-ben, apja halála után megnyitotta a kastélygalériát a nagyközönségnek, s kiterjesztette a gyűjtőkört a 19. és 20. századi művekre. 1983-ban átengedte a cégbirodalmat fiának, Georgnak évenkénti nyereségrészesedésért.
1987-re a gyűjtemény kinőtte Lugano-t, de mivel a fukar svájciak nem adtak támogatást  a galéria közművelődési funkciójához, ezért új helyet kerestek. Több német város is versengett a gyűjteményért (talán még Magyarország neve is fölmerült), ám a választás végül Madridra esett, mivel akkori, ötödik felesége spanyol szépségkirálynő volt. Egy évvel később a báró le is mondott gyűjteménye jó részéről a spanyol állam javára. 2002-ben halt meg fiával folytatott - az ügyvédek örömére - hosszú, majd egyezséggel záródó pereskedést követően.

Ismert, hogy a Szépművészeti Múzeum  régi spanyol gyűjteménye egyedülálló Európában - innen ered, hogy a spanyol múzeumokkal nagyon jó kapcsolatban van. Most a Liget-projekt alatt nagy lehetőség a festmények utaztatása és kölcsönzése külföldi múzeumoknak. Így kerül most május végéig csaknem száz kép Magyarországról a Thyssen-Bornemisza Múzeumba. 

Legutóbb a millecentenáriumon ott  helyben vont magára királyi figyelmet a mi spanyol gyűjteményünk: János Károly király és Szófia királyné budapesti látogatásán tekintette meg a képeket. 

A hét elejétől az egész Paseo de Castellana-t Budapest neve és ez a plakát árasztja el. Csütörtökön lezajlott a sajtótájékoztató is.

    

 Jellemzően a ma dizájntervezője Salomé negédes fejecskéjét tette közszemlére - a kép másik fókuszát diszkréten elhagyva. Rosszul is hatna a mai macsó-ellenességre túlhegyezett országban... Persze vannak szelídebb témák, mint ez a Goya kép, amit tán épp épp a berendezők illesztgetnek.

 Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével, ill. 

                                                Francisco Goya: Juan Agustín Ceán Bermúdez - Francisco Goya