2017. március 16., csütörtök

PLOHN JÓZSEF: 48-AS VETERÁNOK FOTÓI 1902-BŐL

A Kolozsvári Országos Történeti Ereklye-Múzeum 1902-ben, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján a még élő 1848–49-es katonák képeiből egy nagy kiállítást kívánt rendezni. E célból fényképészeknek szóló felhívást tettek közzé, hogy az öreg honvédekről díjazás nélkül készítsenek portrékat. A gazdag 48-as hagyományokkal rendelkező Hódmezővásárhelyen a felhívás kedvező visszhangra talált, s így Plohn József (1869 - 1944) helybéli fotográfus több mint 150 veteránról készített fényképet. Az itt bemutatott fotók a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban őrzött Plohn–hagyatékból valók.


Érdekes, hogy a egy hamarosan megjelentetett összefoglaló tudományos munkában a szép magyar férfi és női testalkat típusának bemutatására a hódmezővásárhelyi parasztgazda és gazdaasszony képét közli Alexander Bernát és Lenhossék Mihály munkája: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai, (Budapest, 1907) 456-457. o.
Ebben a "fölminősítésben" az is benne lehet, hogy Plohn József éppen akkor rendezett össze 41 darabos antropológia fénykép-sorozatot  a fönt említett fölhívásra készített munkáiból. Az1904 augusztusában megrendezett Hódmezővásárhelyi Ipari és Mezőgazdasági kiállításon mutatták be, és mint „a tiszta magyar fajból válogatva, a vásárhelyi férfiak és nők tipikus alakjai” szerepeltek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...