A hatodik nap
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet – ezekkel a szavakkal kezdődik a zsidók és a keresztények számára egyaránt szent könyv, a Biblia. Aztán – a világosság, a nappal és az éjszaka, az égbolt, a szárazföld és a tenger, a füvek, a fák, a nap, a hold és a csillagok, a tengeri szörnyek és a madarak és a lábas jószágok megteremtése után azt mondta az Isten, hogy teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain és az ég madarain, az állatokon és az egész földön. A bibliai elbeszélés szerint így lett teljes a teremtés műve, hiszen az ember (héber nyelven Ádám) megteremése után, a hatodik napot követő hetediken – miután látta, hogy mindaz, amit alkotott, jó – megpihent Úr.
A hatodik nap – ez esetben, amelyről szólni szeretnék – 2017. november 18-ára esett, 21 óra 14 percet mutattak az órák, mert időközben, az első Ádámot követő idők során sok mindent alkotott az ember a bárkától az atomreaktorig (és itt koránt sincs vége a sornak), köztük például az órát. Néhány napja tehát megszületett az első Ádám Isten tudja – valóban csak az Isten tudja – hányadik utódjaként ez az újabb Ádám.
Hogy az ő esetében a teremtés hatodik napjaként valóban az előbbi dátumot és időpontot kellene említenünk, abban erősen kételkedem. Még ha hinnék is az asztrológiában, akkor sem hihetném, hogy életének meghatározó pillanata ez volna, tehát nem lettem volna okosabb, ha a kapott örömhír vételekor izgatottan kezdtem volna kémlelni a csillagok állását. Ha egyáltalán, akkor is inkább úgy harmincnyolc héttel korábbi csillagállások adhatnának választ ennek a gyermeknek az életét – fogalmazzak pontosan: további életét, annak alakulását – érintő kérdéseimre. De ahogy a vég, ugyanúgy a kezdet esetében sem tudjuk pontosan a napot és az órát, ezt a tudást – sok más tudással együtt – nem osztotta meg az emberrel az Élet Ura.
A hatodik nap – ez esetben, amelyről szólni szeretnék – 2017. november 18-ára esett, 21 óra 14 percet mutattak az órák, mert időközben, az első Ádámot követő idők során sok mindent alkotott az ember a bárkától az atomreaktorig (és itt koránt sincs vége a sornak), köztük például az órát. Néhány napja tehát megszületett az első Ádám Isten tudja – valóban csak az Isten tudja – hányadik utódjaként ez az újabb Ádám.
Hogy az ő esetében a teremtés hatodik napjaként valóban az előbbi dátumot és időpontot kellene említenünk, abban erősen kételkedem. Még ha hinnék is az asztrológiában, akkor sem hihetném, hogy életének meghatározó pillanata ez volna, tehát nem lettem volna okosabb, ha a kapott örömhír vételekor izgatottan kezdtem volna kémlelni a csillagok állását. Ha egyáltalán, akkor is inkább úgy harmincnyolc héttel korábbi csillagállások adhatnának választ ennek a gyermeknek az életét – fogalmazzak pontosan: további életét, annak alakulását – érintő kérdéseimre. De ahogy a vég, ugyanúgy a kezdet esetében sem tudjuk pontosan a napot és az órát, ezt a tudást – sok más tudással együtt – nem osztotta meg az emberrel az Élet Ura.
Nem tudjuk tehát pontosan – a mi Ádámunk teremtésében az Élet Urának szándéka szerint serényen részt vállaló szülei, vagyis Ágnes lányom és férje, Bernát sem –, hogy valójában mikor is kezdődött ez az élet. Amely most már szemmel láthatóan és kézzel foghatóan itt van – már nem annyira „tükör által homályosan” érzékelhetően, mint az ultrahang mutatta képen vagy az anya hasfalát tapintva –, de semmivel sem kevésbé titokzatosan és ismeretlenül. A szülei génjeit örökölte, rajtuk keresztül a nagyszüleiéit, tehát az enyémeket is, de fogalmunk sincs róla, milyen arányokban és kombinációkban. Nem tudjuk, adottságainkból, képességeinkből és képtelenségeinkből mi adódott tovább, ezek miként fogják majd befolyásolni az ő életét anélkül, hogy vaskövetkezetességgel meghatároznák azt. Nem, Ádám élete – minden Ádámé, nevezzék akárhogyan is – „hozott anyagból” készült, de egyéni szabásmintával.
Csukott szemmel néz rám az első, még a szülőszobán készült fényképen. De nem lehetek biztos benne, hogy kevesebbet lát, mint én. Még nem beszél, nem ír, nem olvas, de nem lehetek biztos benne, hogy kevesebbet tud, hogy nem tud-e (még) valami olyasmit, amit én (már) réges-rég elfelejtettem. Ezért aztán úgy nézek Ádámra, az unokámra, hogy remélem, tanulhatok, megtudhatok tőle még egyet-mást az életről, még akár az én életemről is, amelyet a magaménak mondok ugyan, de sejtem, hogy nem maradéktalanul az enyém. És nem kevésbé az enyém attól, ha megosztom, ha másnak is adok belőle, és csak kevesebb lesz attól, ha fukarkodom.
Nézem Ádámot, kissé már ismerősként tekintek rá, hiszen két hete láttam már egy ultrahangos képet róla. Nézem Ádámot, és eszembe jut az a sok-sok év előtti délután, amikor az édesanyját vártuk. Üldögéltünk a feleségemmel a könyvespolc előtt, már minden összecsomagolva, de még nem kellett indulnunk, és arra gondoltunk, akit várunk. Nekünk akkor még nem volt képünk róla, nem is tudtuk, fiú lesz-e vagy lány. Kézbe vettem a gitáromat, és együtt énekelgettünk még egy kicsit, egy akkoriban népszerű dalt, amelynek a szövegében egy apa szólt a kisfiához. Nem tudom, miért, de mi a beautiful boy helyett beautiful girl-t énekeltünk. Reménykedő várakozásban üldögéltünk, hogy minden rendben lesz – már amennyire egyáltalán rendben lehet minden... Egyáltalán: mi a rend, és mi a minden..? Aztán megszületett a kislányunk, cseperedett, és napról napra meglepett minket – már amikor és amennyire győztük figyelemmel – az okosságával és ügyetlenkedéseivel, kérdéseivel és válaszaival, kitalált történeteivel.
És most nézem az ő gyermekét – akit a férjével együtt annyira várt, akiért annak rendje-módja szerint kilenc hónapon át küzdött is, aggódott is, és fog is még alighanem évtizedekig. Nézem a lányom fiát, és arra gondolok, vajon mit tartogat az új teremtmény számára az élet. És eszembe jut: arra is gondolhatnék, hogy vajon mit tartogat az élet számára ő, az új teremtmény. Neki vajon milyen módon és mértékben sikerül beteljesítenie minden Ádám hivatását: uralma alá hajtani a földet? Türelemmel és reménykedve várom a választ.
Isten hozott, Ádám!
Kipke Tamás (Magyar Katolikus Rádió - 2017. november 22.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése