2013. február 4., hétfő

Rodin szobrok és történetük Budapesten

A kiállítás látható a Szépművészeti Múzeumban, 2013. március 3-ig.

A Szépművészeti Múzeum 1906-os megnyitása előtt egy szakértő stáb több éven keresztül foglalkozott az intézmény minél színvonalasabb és versenyképesebb gyűjteményének kialakításával. Ennek része volt az 1900-ban és 1901-ben öt beszerzése, köztük magától a művésztől (például az Örök tavaszt is). A múzeum új tárlatán nemcsak ezeket a műtárgyakat csodálhatjuk meg (az említett öt szobor mellett egy később szerzett hatodikkal, A csókkal együtt), hanem eddig még sosem publikált levéltári anyagok és dokumentumok segítségével az egész folyamatot végigkísérhetjük lépésről lépésre, a szándék megszületésétől a megvalósulásig. Térey Gábor muzeológus és Rodin levelezése nemcsak történelmi értékű, de igen érdekes is – most először mi is belepillanthatunk.


1 megjegyzés:

  1. Jaj nagyon szeretem Rodint. Jártam Párizsban az emlékházában, láttam valamennyi remekművét a párizsi múzeumokban és a házában. Most beszereztem az életéről szóló könyvet, ami hamarosan olvasásra kerül.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...