Szardíniai és szomolyai rececsipke

Sokat barangoltam a neten, és évek óta keresem azokat a tájakat, ahol még műveli valaki is a rececsipke kultuszát. A mai technikával felfedhető néhány tájegység, és általában ezek tengerparti vidékek, ahol egyrészt a halászháló kötése a legutóbbi időkig fennmaradt, és szükséges feladat volt(bár ez mindenütt férfi-munka,  bár a nőket biztos befogták ebbe a sziszi-fuszi munkába - nyilván főleg a javításnál). A halászmesterség nem koedukált munka: a tengerparti falvakban mindig kereslet volt alkalmas női foglalatosságra - elsősorban a hosszú téli napokon...
Így lehetett fontos neccelő gócpont Szomolya község is a Bükk-alján, egy termőterületben mostoha völgyben, ahol viszont soká fennmaradt a kender-termesztés és - házi feldolgozás, ami alapanyag-ellátást biztosított. Ezen a vidéken(Szentisván, Mezőkövesd) a férfiak és a független nők is nyaranta bandákba szerveződve summásnak álltak az Alföld és Dunántúl termékenyebb vidékeire - az otthonmaradó, gyerekeket nevelő asszonyok pedig ezzel foglalatossággal szereztek pénzt...  

Nem meglepő hát, hogy az olasz csizma partvidékén több helyütt találtam még virágzó rececsipke készítő műhelyeket. Egyik ilyen centrum Szardínia szigete, ahol különösen Bosa városában él még a necc hagyománya. Most találtam híradást egy 100 éves neccelő néniről! Úgy tűnik nekem, hogy nagyon régi motívumokat őriztek meg az ottani kézimunkákon...