Édesanyám egy évvel a trianoni szerződés évében született bátyja után érkezett a vásárhelyi tanyavilág kis parasztcsaládjába. A Tata kiszolgálta a háborút a hercegovinai fronton, Avtovácnál, és 1919-ben, harmincévesen már családot is alapított a 19 éves Tóth Rozikával, a Mamával.
A háborús nyomorúságból ocsúdó országban a
jóvátételi kivéreztetés ellenére konjunktúrát teremtett a megcsappant
számú, de tettre kész lakosság szívós munkája. A fiatal család hamar talpra
állt: 1924-ben már új istállót építettek a tanyaépület mellé. Nagyapám
bátyja, a Bácsi hadirokkant "öreglegényként"
egyedül maradt vele a gazdaságban. Ő kapott is némi állami
hadirokkant-segélyt... De a testvérbátyám még emlékszik rá, amint kisgyerekként
rácsodálkozott a füle mögött hiányzó lágy kis koponyarészre...
Fölépültek a tanyavilágban a Klebelsberg-féle körzetes tanyai iskolák*: édesanyám osztatlan iskolában tanult ugyan, de "csak" másfél kilométert gyalogolt naponta az iskolába: hat elemi osztályt és két ismétlőt. Aztán otthon maradt a háztartásban - és az is maradt mostanáig: háztartásbeli. Sok mindent megtanult a Mamától, de szükség volt a munkáskézre a gazdaságban - a bátyját uis kereskedelmi iskolában taníttatták, majd vasútforgalmit végzett. Be is lakta később vasutasként az országot - végül a Keleti Pályaudvaron kötött ki.
A szüleim már háborús időkben esküdtek: Édesanyámnak nem volt sem ideje, sem alkalma a tanult finomabb kézimunka fogások alkalmazására a mindennapi életben. A férfiak a fronton voltak, majd orosz fogságban sínylődtek... Az özvegy anyósra és Édesanyámra maradt a gazdaság - sőt a lovakat is rekvirálták. Mire a férfiak hazajöttek a fogságból (Édesapám az öccsével közösen gazdálkodott az osztatlan atyai birtokon), akkorra nyakukon volt a fordulat. Kuláklistára kerültünk és el is kellett hagynunk a saját tanyát... Kötelező termény-beszolgáltatás, padlássöprés, börtönbüntetés, ha a beadási tervet nem tudták teljesíteni...
1957 őszén költöztünk át dűlőutakon a háztartás és gazdaság mozdítható és nélkülözhetetlen dolgaival Édesanyám szüleinek 10 kilométerre levő tanyájára. A kocsin tyúkketrecek, a lábasjószág a saroglyához kötve...
Részben az agitátorok elől menekültek a szüleim: tagosításra mozgósították a parasztságot, hogy lépjenek be a téesz-be, a még meghagyott földdel és megmaradt gép-és állatállománnyal együtt. Édesapám egyszer már-már beadta a derekát a sok szutyongatás miatt - de 1955-ben nem kellett a kulák a tszcs-nek!
Így Édesapám, aki szinte pátját ritkító módon egyéni gazdálkodó maradt azon a vidéken, nem csak Fejes volt(ez a vezetéknevünk), de nyakas is maradt...
Nos - ekkoriban Édesanyámnak nem tellett az idejéből szemet gyönyörködtető kézimunkákra... Csak megkötötte-behorgolta egy-egy gyerekpulóverrel, kardigánnal a szocialista hiánygazdaság tátongó réseit.
* Az 1926. évi VII. törvénycikk rendelkezett az elemi iskolák új típusú "érdekeltségi népiskola" megteremtéséről. 3 ill. 5 öt kilométer sugarú körben elhelyezkedő körzetek kialakítására kötelezte a törvényhatóságokat és birtokosokat. 3 év alatt 5000 tanyai tanterem épült. A modern épületek fala már téglából padlózatuk vörösfenyőből készült, hatalmas ablakaik voltak és palatetőjük. Háromszobás tanítói lakás is tartozott hozzájuk, az udvaron téglából épült WC-vel. Ezek az új tanyai iskolák lettek a tanyavilág kultúrközpontjai, ahol könyvtár is volt, valamint gramofonnal és filmvetítő gépekkel voltak felszerelve. Gazda-, iparos- és olvasókörök tarthatták itt összejöveteleiket. Klebelsberg még arra is figyelt, hogy az új tanítói lakásokba úgy kerüljenek a fiatal tanítónők és tanítók, hogy ezzel növelhesse az összeházasodás és letelepedés lehetőségét. A tanárképzésre nagy gonddal ügyelt, és a "magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig" azt az egyet követelte meg, hogy "ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése