Én úgy vagyok,

                       

....hogy már száz ezer éve       
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat

s én érzem őket és emlékezem.         

   

A családom történetét próbálom mostanában összeírni. Régi elbeszélésekre támaszkodom, 93 éves Édesanyám emlékeire. És lassan előkerülnek nagyszüleim sublótfiókjából az első háborúból hazaírt tábori levelezőlapok a Tatától... olyan arasznyi köteg...

Ez a József Attila-i érzés kerít hatalmába... Kezdem az ő szemükkel látni a múltat...

(Nemrég megnéztem a rakodópart alsó kövén József Attilát)