Lucabúza a Luca napján (dec. 13.) csíráztatás céljából edénybe ültetett búza. Karácsonyi búzának is nevezik. Naponta vagy szükség szerint megöntözik, s a növény fejlődéséből következtetnek az eljövendő esztendő búzatermésére és a család, valamint a jószágállomány egészségére.
A rítus eredetileg az analógiás mágia körébe tartozó, a vetés növekedését mágikusan serkentő cselekmény lehetett. Legkorábbi előfordulási helyei: a Mediterráneum keleti fele és India ÉNy-i része közötti térségben összpontosulnak. A néprajzi szakirodalom többnyire Adonisz-kert néven tartja számon e rítust, amely Vajda László szerint Kis-Ázsia déli részében és Szíriában visszavezethető az i. e. 17. sz.-ig.
Egyiptomban a gabonacsíráztatás rítusa az Ozirisz-kultuszban játszott fontos szerepet.
Az Adonisz-kultuszhoz kapcsolódva az i. e. 7. sz.-ban eljutott a görögökhöz, majd az i. e. 2. sz.-tól Itáliába is. Feltehető, hogy a lucabúzában különböző áttételeken keresztül az Adonisz-kultusz és bizonyos vonatkozásban a Démétér-kultusz nyomai őrződtek meg.
A rítus első írásos magyar említése a 18. sz.-ból származik; Telegdi István Kolozsvár környékéről írja levelében: „Sok jó régi szántóvető emberektől hallottam, hogy István Király napján, három edénykében, egy-egy kis egyféle búzát kell vetni, úgy hogy az egyik edény jegyezze: Szeptembert, a másik: Októbert, a harmadik pedig: Novembert, s minekutána kikél, nézze meg a gazda: melyik hónapot jegyző edénybeli búza mutatja magát, s abból vessen, mert nem vallja kárát...”
Hódmezővásárhelyen Luca napján a gazdaasszony tányérkába búzát tesz, azt naponként harmatszerűen locsolgatja, s ha a búza karácsonyra 30–40 cm magasra megnő, jó jelnek veszik a jövő évi búzatermést illetően.
Egyes helyeken gyertyát vagy pohárban égő olajmécsest állítanak a növekvő búza közepébe, s minél kevesebb fény szűrődik át a növekvő búzaszárak között, annál gazdagabb termést jelent.
A karácsonyi ünnepek elmúltával a kicsírázott búzát a baromfival, szarvasmarhával szokták megetetni, hogy az állatok jövő évi gyarapodását, egészségét biztosítsák vagy a rontástól megóvják.
A lucabúza mind városon, mind falun dísze is a karácsonyi asztalnak, ily módon esztétikai igényeket is kielégít.
A búza jelkép: zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezi. Ahogy a magyar mondja: a búza élet.
A rítus eredetileg az analógiás mágia körébe tartozó, a vetés növekedését mágikusan serkentő cselekmény lehetett. Legkorábbi előfordulási helyei: a Mediterráneum keleti fele és India ÉNy-i része közötti térségben összpontosulnak. A néprajzi szakirodalom többnyire Adonisz-kert néven tartja számon e rítust, amely Vajda László szerint Kis-Ázsia déli részében és Szíriában visszavezethető az i. e. 17. sz.-ig.
Egyiptomban a gabonacsíráztatás rítusa az Ozirisz-kultuszban játszott fontos szerepet.
Az Adonisz-kultuszhoz kapcsolódva az i. e. 7. sz.-ban eljutott a görögökhöz, majd az i. e. 2. sz.-tól Itáliába is. Feltehető, hogy a lucabúzában különböző áttételeken keresztül az Adonisz-kultusz és bizonyos vonatkozásban a Démétér-kultusz nyomai őrződtek meg.
A rítus első írásos magyar említése a 18. sz.-ból származik; Telegdi István Kolozsvár környékéről írja levelében: „Sok jó régi szántóvető emberektől hallottam, hogy István Király napján, három edénykében, egy-egy kis egyféle búzát kell vetni, úgy hogy az egyik edény jegyezze: Szeptembert, a másik: Októbert, a harmadik pedig: Novembert, s minekutána kikél, nézze meg a gazda: melyik hónapot jegyző edénybeli búza mutatja magát, s abból vessen, mert nem vallja kárát...”
Hódmezővásárhelyen Luca napján a gazdaasszony tányérkába búzát tesz, azt naponként harmatszerűen locsolgatja, s ha a búza karácsonyra 30–40 cm magasra megnő, jó jelnek veszik a jövő évi búzatermést illetően.
Egyes helyeken gyertyát vagy pohárban égő olajmécsest állítanak a növekvő búza közepébe, s minél kevesebb fény szűrődik át a növekvő búzaszárak között, annál gazdagabb termést jelent.
A karácsonyi ünnepek elmúltával a kicsírázott búzát a baromfival, szarvasmarhával szokták megetetni, hogy az állatok jövő évi gyarapodását, egészségét biztosítsák vagy a rontástól megóvják.
A lucabúza mind városon, mind falun dísze is a karácsonyi asztalnak, ily módon esztétikai igényeket is kielégít.
A búza jelkép: zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezi. Ahogy a magyar mondja: a búza élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése