A várhegy maga valóságos Mária-üveg lelőhely. A természetben előforduló csillogó, átlátszó lemezek gipszkristályokból vagy csillámlemezekből állhatnak. Régen ezeket az utóbbi muszkovit lemezeket is üveg helyett használták szentképeken, ablakokon, kályhaajtókon, de később alkalmazták még hőálló szigetelőként is a villamosiparban.
A káliumcsillám (muszkovit), oroszüveg vagy pedig az igazi Mária-üveg, a kristálygipsz ablaküvegnek egyaránt alkalmas, de kályhaszemnek csak a csillám való.
Plinius is emlegeti „lapis specularis”-ként a kristályos lapokat. Ez az a természet adta, törhetetlen üveg rugalmas, fagyálló lévén a zúzmarát sem fogja, tehát középületek és templomok számára kiválóan alkalmas ablaküvegül.
A specularis név arra vall, hogy ezt az üvegkövet, illetőleg kőüveget már a fémtükrök (speculum) korában használták, valószínűleg borításul a fémlapokra és alkalmazását utóbb a csiszolt ezüsttükör, mint jólétre valló divatcikk, lassan úgy szorította ki, akár a legújabb korban az ablaküveg az olcsó lemezes gipszet, a Mária-üveget.
Az ilyen üveggel bélelt bronztükör mindenesetre tisztább képet mutatott, mint bármely fémötvözet. Végül lemaradt ugyan a nők pipereasztaláról, de szerepét legalább a hétköznapi életben megtartotta mint a terjedő üvegnek állandó, komoly vetélytársa.
Plinius idejében, tehát a Kr. utáni 70-es években, mikor Rómában az üveg már elég közönséges volt, Hispániából még mindig tömegesen hozták a szép nagy „specularist”; közel másfél méternyi darabokban. E mellett az észak-afrikai gyarmatok, valamint Ciprus, Kappadokia, Szicília kereskedői ugyancsak küldték a maguk portékáját.
A méhészek az ilyen kisebb lapokat köpűbe vágták, hogy megfigyeljék a mézelés munkáját. A kertészek a jobb darabokat használták fel melegházaik ablakaira, vagy borítónak a zsenge palánták számára, így nevelték pl. Tiberius császár számára az uborkát, amikor még annyira kényes jövevény volt, hogy Itália éjszakáit sem bírta ki. Még a hulladékát is fel tudták használni, mert gipszet égettek belőle, tehát bizonyságunk van arra, hogy az ősi „specularis” nem lehetett csillám, hanem közönséges gipszkő.
A város a templommal és fölötte a vár.
Várfal maradványok a várhegyen
Január 10-én ilyen zúzmarás a talajon elfekvő növényzet még délben is.
A rom és a város a Tajo partjáról.
A spanyol falu és temető is ugyanolyan, mint a város: teljesen kővel burkolt minden felület... Így aztán szembeötlően tiszta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése