2014. május 27., kedd

Balkoni jelentés: most ezekért szurkolok

Vajon ki fognak nyílni péntekig? Akkor ugyanis két hétre hazautazok. Szerettem volna kilesni a virágok kibontakozását...


A golgotavirág régi kedvencem - már áradoztam róla e lapokon... Tavaly kora tavasszal kezdtem hajtatni ezt a hajtásvéget - és most szinte észrevétlenül kinőtt a bimbó. Persze idebent telelt, bár itt kinti növény - és a párját tavasszal ki is ültettem a vályúba; no, az még jóval hátrább tart. KÍVÁNCSI vagyok rá nagyon!

 

Az orchidea természetesen ajándék, és ez az első, ami többé-kevésbé végigvitte a virágzást... Kaptam később egy színeset, nagyobb virágút - hát, az utált nálam lenne, hamarosan lehullottak a bimbói - ki is pusztult.
Ez fehér virágú is hányatott sors - utolsó bimbóit ez is lehullatta időnap előtt. Még tavaly nyáron próbálkoztam az erkéllyel - persze megperzselődtek a fölső levelei. Most meg fölnyúltak, elsatnyultak,  nem tőből nőnek, mint rendesen, hanem kezd szárat növeszteni. Szemlátomást nem külön száron, hanem a leveles szárból hoz majd új bimbót! Ha bír, mert gyatrán néz most ki. Mikor beadtam árendába a követségre a nyári szünet alatt, azt hiszem onnan elhurcolt egy fehér kis tetűt - talán gyapjas pajzstetvet. Ismerős, makacs kis jószágnak tartom; a viaszvirágomat végül kihajítottam miatta... Szemlátomást a talaj van megfertőzve - onnan jönnek elő.  
Most nem merem kicserélni a kéreg-állományt, mert gőzerővel nőnek a bimbók. Pedig az új levelek egyre kisebbek, satnyábbak. Azért is aggódom, mi lesz vele a két hét alatt...
Az adekvát blogon Actara rovarirtót javasoltak, a fórumosok egyszerű lemosást - de most nem merem háborgatni... Még lemosni se, mert a víz itt biztos kevés...


És Ti, mit ajánlotok?

Ja, a kosár másodhasznosítás. A kukában találtam - egyszer használatos keleti vacak. Erre még jó - leszereltem teljesen a romos fülét...


1 megjegyzés:

  1. Veled drukkolok, hogy életben maradjanak, de jó lesz újra találkozni!
    Köszi a mailt, kitettem a honlapra is:-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...