Ruha teszi a magyart?

A kézművesek mellett néptáncosok azok, akik élik és éltetik a néphagyományokat - ráadásul a legvonzóbb formában. Többször tapasztaltam, hogy viseleteikben még meg lehet találni olyan elemeket, amiket már csak múzeumokban, könyvtárakban lehet látni... És mennyivel látványosabb ez az élő viselet! A hétvégi Magyar viseletek Napja kapcsán kicsit visszatérek a nemzeti viseletekhez.

http://lorinczpista.blogspot.com.es/p/elerhetoseg.html

– Aki csak egyszer is magára öltött egy magyar népviseletet, vagy régi korok magyarjainak nemzeti öltözetét, az tudja, hogy milyen tartást ad az embernek. Aki e tartást nem érzi, annak kényelmetlenné válik a ruha, és igyekszik gyorsan szabadulni tőle, úgy mondják, „kivetkőzik” – osztja meg velünk gondolatait a rendezvény ötletgazdája, Reiter Szilvia. – Nagyapáméknál, akik falun laktak, szívesen öltöttem fel magamra a kiskötényt és a babos kiskendőt, de a díszes, ámulatba ejtő viseleteket a néptáncosként eltöltött évtizedek alatt tanultam meg hordani, szeretni és becsülni. Egy idő után aztán tudatosan kezdtem beszerezni olyan darabokat, amelyek nemcsak értékesek, hanem egy kis felújítás után hordhatók is. Jó néhány évvel ezelőtt a Csillagszemű táncegyüttesben, ahol a kislányom táncol, egy három-négy évesforma lányka forgott büszkén frissen készült viseletében az egyik előadás főpróbáján. „De gyönyörű vagy!” – mondtam neki, mire a kislány rendkívül öntudatosan felelt: „Tudom.” Majd hozzátette: „És ez most már örökre az enyém marad!” Ekkor gondoltam először arra, hogy miért is nincs mindenkinek legalább egy rend viselete, hogy ugyanezt a büszkeséget érezhesse, mint ez a csöpp kisleány, meg hogy kellene egy olyan nap is az esztendőben, amikor föl is öltheti. Hiszen ki tudja, minek nincs ma már világnapja, hát miért pont a magyar viseletnek ne legyen. Aztán eltelt még egy pár év, mire elárultam titkos tervemet a barátnőmnek, Balla Gyöngyinek, aki szinte azonnal cselekedett, és mire észbe kaptam, már szervezte is a mai napot a polgármesterrel karöltve.

Az ünnep kapcsán most ne a népi, hanem a polgári nemzeti öltözékeket vegyük sorra: vajon mit ismerünk még közülük?

 

Az atilla rövid változata az árpádka, 
a kettős ujjú dolmány a kazinci, 
a magas galléros mente a zrínyi, a prémszegélyes dolmány a csokonai, 
a hosszú mente a buda, 
a bő felöltő a deák, amelynek álló galléros változata a széchenyi, kihajtott gallérral petőfi. 
A levert szabadságharc után nemcsak a Kossuth-szakáll, hanem a zsinóros, sújtásos magyar öltözék is tiltott viselet volt, így vált a mai napig a gyász és a tiltakozás jelképévé. A magyar kazak az őse a mai öltönykabátnak, a tunika a női kosztümnek, és eleink már viselték a mai fehérneműk ősét, a lenvászon alsóruházatot is.