Madridban máshogy működnek a múzeumok. Egyrészt rengeteg a magángyűjtemény, alapítványi múzeum, másrészt a 'hivatalosak' is megoszlanak aszerint, hogy a királyi, állami vagy egyházi.
A triumvirátus: a Prado-Thyssen-Bornemissza-Reina Sófia a legdrágább, legkevésbé kedvezményosztó, de folyton nyitvatartó. A tradicionális Prado még a leginkább látogatóbarát a pénztárcát nézve - ott van két óra ingyenesség zárás előtt, külön sorban állással ugyan, mert jegy oda is kell... A többi pedig általában a hét végén egyik nap félnapos, és akkor ingyenes.
Dicséretesen általános, hogy az EU-s állampolgárokkal azonos kedvezmény illeti meg a Dél-amerikai államok polgárait... Jó, ez képmutató törlesztés az indián lakosság kiirtásának fejében - de Nagy-Britannia és az USA milyen kedvezményben részesíti az észak-amerikai indiánokat? Vagy hogy olyanok nem is maradtak, ill. ha vannak is a rezervátumokban, azok nemigen turistáskodnak? Hát, ennyivel voltak hatékonyabbak a spanyoloknál az angolszászok...
A királyi kezelésű múzeumok azért itt-ott juttatnak kedvezményt, ennek fejében a korona-hű polgárok méregdrága cuccokat vásárolhatnak a múzeum butikjában. Az egyházi intézmények, gyűjtemények kicsit kiszámíthatatlanok, mert ott szinte mindenütt betartják a sziesztát, ezért eszement aktuális látogatási idők lehetnek - érdemes időben utánanézni...
De nem is a múzeumi rendszerről akarok írni, hanem arról, hogy visszatértem a Museo Nacional de Artes Decorativas-be, ami kb. a mi Iparművészeti Múzeumunknak felel meg. Kezdetben nem itt működött az intézmény, bár akkor még a miénkkel azonos névvel illették.
1872-ben Európában harmadikként hozták létre az Iparművészeti Múzeumot, és a millennium évében már fel is avatták az erre a célra emelt épületet.
Gyönyörű palota a madridi Díszítőművészeti Múzeum is egy elegáns, átmenőforgalomtól lezárt utcában, a Neptun és a Cibeles kút között, a Retiro felé kapaszkodva. Azért a mi Iparművészetinkhez nem fogható méreteiben és felépítésében... Hiába a pazar környék - egy mutatós palota a többi között egy menőnek számító utcasoron - és sokat jelent az az egységbe foglalt jellegzetesség, amivel az alapító szándék felruház egy új múzeumot. A gyűjteményről nem tudok nyilatkozni - annak mindig egy részét lehet egyszerre csak látni. A bejárati előcsarnok ugyan impozáns, de a méretek visszafogottak... bár elvileg ötszintes a palota.
Például én azért voltam visszatérő vendég, mert nyaranta a fölső emeleteket nem tartják nyitva. Egész egyszerűen nincs még gépészetileg felújítva az épület, és a helyi kis légkondicionáló berendezések - gondolom méregdrágán is, de főleg kis hatékonysággal működnek. Most azonban szerencsém volt, mert nemcsak nyitva találtam a felső szinteket, de sikerült elcsípnem a centenáriumi kiállítást is. És ott két recemunkát is találtam! Íme az egyik:
Frontalera - Malla bordada de sobrepuesto, Lagartera
Oltárterítő - rececsipke rátét Lagartera-ból - XVI-XVII. sz.
A fő motívumok ismerősek - recében nincs új a nap alatt - legalábbis Európában. Ugyanaz az egyszerű formavilág.
Lagarteráról majd még írok - mert sokat olvastam róla... Még használják az ehhez hasonló - főleg egyházi - textíliákat, de nem találtam nyomát, hogy még valaki csomózná a ott a hálót. Pedig ma is híres a hímzéséről a városka... amolyan Kalocsa-féle spanyol viszonylatban.
És a másik rececsipkével folytatom majd a múzeumi beszámolót.
