Este az alföldön

Juhász Gyula: Este az alföldön


 
Az alkony kéken hamvazó ködében Most térnek nyugovóra mind a házak,
A csöndbe bámulnak komoly fehéren
S tetőiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek, 
Öreg parasztok néznek így az éjbe
És lecsukódnak jó korán e fények
S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában
S a csillagokba nyújtózik didergőn,
Alatta boldogabb a tyúkok álma
S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

Az országút elindul bandukolva
Az éjszakában, tornyokat keresve,
Fáradt utast és aranypénzt a porba
S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

Forrás: flick / Kósa Károly

Tanya

A Dél-Alföldön Vásárhely határa, ahol én is születtem, az ország egyik legkiterjedtebb és legnépesebb tanyás települési területe volt még a Rákosi rendszerben. A szocializmus azonban fő célkitűzésévé tette tömegbázisa kiépítése érdekében a magántulajdonához, földjéhez ősi módon ragaszkodó parasztság kiirtását. Mindennemű sanyargatással sikerült bekényszeríteni a gazdálkodók zömét a termelőszövetkezeti csoportokba, állami gazdaságokba, és lassan önként föladták tanyáikat a hamis és rövidtávú előnyökkel kecsegtető városi élet reményében.

A táj kivételes látója és látnoka,  Tornyai János a múlt század első harmadában így írt és festett róla:

"A puszta meg én

Belébámulok a nagy pusztába,

A nagy puszta meg bámul belém…

Lélek se lebben, madár se retten,

Ketten vagyunk: a puszta meg én.

Álmos csöndesség – végignyújtózik,

Bágyadt homályba fény beleful –

A véghetetlen teregetőzik

S szent nyugalomban itt ellapul…

Elhagyott tanya, – mállott falú,

Távoli ködben, vak szik felett…

Hova lett haj, a régi lakó?

A nagy sömmibe beléveszett.

A nagy sömmiben mélységes csöndben

Ketten vagyunk: a puszta meg én;

Én bámulok a nagy pusztába,

A nagy puszta meg bámul belém…

1915. jan. 13.

"Micsoda érzékeny megérzés, előrelátás ez a vers! Mintha csak a pusztai tanyavilág elpusztításának, a parasztok végvonaglásának látomása és megjövendölése lenne, amit... az 1960–1980-as évek közepéig lehetett megfigyelni. 

Tornyai sohasem vált hűtlenné a Pusztához. Amikor a halála előtti években ismét hazajött és a Kakasszéki Szanatóriumban kezeltette magát, járt a Gregus tanyán és a Pusztán."   (Szenti Tibor)

Augusztus 5 - Havas Boldogasszony ünnepe

A nap eredetileg a Szűz Mária egyik római főtemplomának, a Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore bazilikának a  fölszentelési évfordulója (440). A legenda szerint egy János nevű gazdag patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat a Szent Szűznek ajánlják. Mária álmukban megjelent és tudtukra adta, hogy azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani, emeljenek templomot a tiszteletére. Ezért nevezték a szentélyt Havas Boldogasszony bazilikának, melynek remek mozaikképei a 431-i efezusi zsinaton  hittételként kihirdetett Szűz Mária istenanyai méltóságát ábrázolják.

Az eredeti elnevezés dacára a magyar szakrális szóhagyomány a nyár kellős közepén praktikusan Havi Boldogasszony néven őrizte meg ezt az ünnepet.

A legszebb és legrégibb ilyen titulusú templom Magyarországon a szegedi alsóvárosi templom, mely ferences rendházával együtt a Dél-alföld fontos egyházi központja és népszerű zarándokhelye volt.

A helyi legenda azt tartja, hogy mikor  Mátyás király a kolostor kertjében tartott országgyűlésen meglátta, hogy a szerzetesek milyen szegényes ruhában járnak, felajánlotta nekik a palástját. A rendház látogatóközpontjában látható a palást, amelyet miseruhává alakítottak. Megtekinthető még a Magyarországon fennmaradt legrégebbi ülőbútor, Marchiai Szent Jakabnak, a kolostor első házfőnökének ülőszéke is.