2016. február 5., péntek

Jobb ízű az öltés, ha mindnyájan varrunk...

Szánom-bánom, nagyon elhanyagoltam a naplózást... Pedig most belekezdtem egy közös keresztszemes varrásba., ezt meg kell osztanom. Palkó nagyon ügyesen meg tudja ezeket szervezni, és most én is beneveztem, mert egy kicsi hímzés mindenkinek kell...

A minták nála általában népi motívumok, pont megfelel a gusztusomnak. A felirat ezúttal angol, és bár megszerkesztette magyar változatban is, de pont egy német anyukának szánom, úgyhogy maradtam ennél a változatnál.
A hagyományos magyar hímzések alapszíneit választotta: piros, és a kék két árnyalata, egész egyszerűen azért, mert Madridban ezek vannak kéznél. Az alsó ficak elkészült, várom a következő szösszenetet:-)



2016. január 8., péntek

Valami arcot viszek

 
                                                               Korniss Mihály




DSIDA JENŐ

Valami arcot viszek

Valami arcot, szentséget viszek
elrejtve mélyen.
Havas nagy úton bandukolok
szembe a lemenő nappal.

Ezt a szentséget nem ismeri
senki kívülem:
Elítélt próféták máglya-lángja
perzselte a szívembe hajdan.

Talán az otromba erdők mögött
találok egy kicsi kunyhót,
ahol a fehér fenyőasztalkából
oltárt csinálhatok.

Ott egy Istent imád majd velem
a kunyhó apraja, nagyja
s hiába búg az éjben
a hitetlenség farkasüvöltése.

De addig bandukolok a havas úton,
szembe a nappal -
Sötét terhek dőlnek az életemre
s ferde árnyékok hullnak a hóra.

2016. január 7., csütörtök

Vízkereszt után - Mádéfalván

A bécsi udvar 1763-ban megbízta Adolf Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben három székely és két román határezredet. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat, és ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának, amely megszüntette a különállásukat. Buccow tábornokot ekkor Mária Terézia leváltotta. A Buccow helyébe lépő báró Siskovics József altábornagy parancsot adott katonáinak Madéfalva megtámadására, ahol a székelyek vezetői találkoztak. Egy havas téli éjszakán (1764. január 7-én, a Vízkereszt utáni hajnalon, akárcsak később Nagyenyeden), vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 200 embert (köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat) mészároltak le.[1]
Ezt követően elfogták a székelyek vezetőit, és bűnvizsgáló bizottságot hoztak létre. A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött meg a székelyek kivándorlása Moldvába, ahol elrejtőzve megélhetést találtak a már évszázadok óta ott élő csángók falvaiban. 1774-ben Bukovina a török fennhatóság alól osztrák kéz alá került. Hadik András gróf közbenjárására megkegyelmeztek a székelyeknek, és behívták őket az újonnan megszervezett, elnéptelenedett tartományba, ahol 1786-ig megalapították falvaikat. Az alapított falvak: Istensegíts (Țibeni), Fogadjisten (1776, Iacobești), Hadikfalva (Dornești), Józseffalva (1785, Tolova), Andrásfalva (1786, Măneuți). Innen rajzottak szét a későbbiekben szerte a világba.


Böjte Péter elbeszélésében így emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről:

“Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire, menjenek a határokra s álljanak őrséget, mert erőst jó katonák vótak. De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdőbe. Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak! Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!”


Részlet a szomorú évforduló kapcsán egy blogból: http://manka-sal.blogspot.com/2012/04/bukovina-istensegits-csaladom-multja.html
Ennek a napnak az emlékét őrzi ez az emlékmű, és az én szívemben egy könyv, aminek elolvasására bíztatok: A mádéfalvi veszedelem - Nyírő József
"A katonák feszült figyelemmel várnak. Semmi parancs! Az alezredes mozdulatlanul ül a lován, és rezzenés nélkül nézi a hóba süppedt falut. Szándékosan húzza az időt, míg a katonák felocsúdnak, halántékuk lüktetése megszűnik, és a csattogó hidegben elhal szívükben az irgalom. Ehhez idő kell. Fehérek lesznek a jégtől, zúzmarától, a fokozódó hideg sanyargatja őket, de bensőleg még nem készültek el. Hajnali négy óra lehetett, mikor felmordult a vadállat bennük, és egyikük rekedten elbődült: - Mi az Istent várunk! -

Nos, éppen Őt nem, az biztos. Mert Isten azon az 1764. január 7-i hajnalon elfordította tekintetét a Madéfalván gyanútlanul alvó székelyekről, és engedte, hogy az ördögi terv kiagyalói a pokol kénköves iszonyatát zúdítsák a falu lakóira. "


Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte Bukovinát, az osztrák-porosz háborúban kitűnt Hadik András tábornok összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. Az alapított falvak: Istensegíts, Fogadjisten (1776), Hadikfalva, Józseffalva (1785), Andrásfalva (1786).

A II. világháború alatt áttelepítési hullám indult meg, melynek a románok, szerbek, németek, svábok mellett szenvedő alanyai voltak a moldvai magyarok is.




A Bukovinai öt magyar faluban élő mintegy 15 ezer székely is arra kényszerült, hogy elhagyja azt a lakóhelyét, amelyre őseit jó másfél évszázaddal azelőtt telepítették. Szegedtől délre található Bácskába kerültek. A magyar kormány nem vette figyelembe azt a kérésüket, hogy egy helyre telepítsék őket, sőt, az öt falu lakosai 28 helyre költöztették. Onnan pedig később a háború délvidéki eseményei következtében Magyarországra.

Ahogy én hallottam mindenről....

Az előbbi gondolatok a történelmi hűség okán születettek mintegy háttérként. De ennél talán érdekesebb lehet, sőt biztosan az, azok a történetek, amiket a nagyszüleimtől szüleimtől hallottam. Magáról a hosszú útról és azután az új élet, új kezdet nehézségeiről. Arról amit otthagytak, és akiket útközben elveszítettek.

Így hallottam anyám két lánytestvéréről, akik nem élték túl a kitelepítés éveit. Úgy kellett eljönniük egy kis bácskai faluból, hogy a kanyaróban meghalt egyik kislányt el sem temethették. Vagy mesélték a nagybátyámról, aki szerencsésen ma is közöttünk van, hogy 6 éves gyerekként ő ment a család egy szem tehénkéjével a férfiak között. Lemaradva, sokszor hetekig nem látták, hiszen lassabban haladtak az állatok miatt. Neki kellett vigyáznia rá, mert a nagypapa a szekeret hajtotta, és nem volt más.

Vagy azokról a sváb családokról akiknek a helyébe őket telepítették. Nekik is sokszor erőszakkal kellet elhagyni az otthonaikat (egy-egy helyen ott volt a tűzhelyen még az ebéd is). Sőt volt, hogy a székely családot beköltöztették a sváb család nyakára. Egyik az egyik szobában másik a másikban. Mesélték, hogy ahová az anyai nagyszüleim költöztek volt egy fiatalasszony akit elvittek ráadásul az oroszok egy kis robotra is. A kicsi gyermeke éppen csak felérte az asztalt......

Nem voltam még Erdélyben, bár nagyon szeretnék egyszer. Két fiam már igen, őket iskolai kirándulással elvitték, velük voltak a szüleim, Anyuék tavaly már harmadszor jártak ott. Sikerült a csíksomlyói búcsúra elmenniük, és onnan a vendéglátójuk segítségével Brassóba is, ahol az apai nagyapám volt inas.

És végre Bukovinába is, a Szucsáva folyó partján lévő kis faluba. Pici szegény település, a keskeny kis földekben éppen úgy volt a vetemény, ahogyan a nagymama mesélte káposzta és hagyma hosszú sorokban. A régi házakból már semmi sincs, nem lehet tudni, hol laktak régen, csak sejteni, hogy valahol a falu szélén, ahol azt a régi körtefát és mellette a bodzást találták...talán.

2015. november 17., kedd

Lagartera-2

Beszámoltam forró úrnapi kalandomról Lagarterában annak idején - most csípős őszi reggelen szívesen visszaemlékszem rá...
Úrnapi körmenet híján a helyi múzeum gyűjteményében néztem meg az úrnapi oltárok drapériáit és terítőit és az ottaniak híres viseletét. A hímzett ingvállak gazdagon díszítettek, finom rajzolatú mintákkal.
 
Szinte szakasztott ezt az ingvállat láttam viszont a Madridi Complutense Egyetem Viseleti Múzeumában (Museo del Traje) a minap.

 A körmenetre még ma is ilyen öltözékekben pompáznak az asszonyok. A nagy melegre való tekintettel a kendőket meg sem csomózták az áll alatt  - így szebben is mutat rajta  a hímzés... 

További múzeumi darabok:


 

A ma kapható lagarterai háztartási célú kézimunkákon e típusú díszítések a leggyakoribbak.

2015. november 11., szerda

Csipkemúzeum

Fantasztikus gyűjteményre és vele egy szinte hihetetlen sikertörténetre bukkantam:
http://lacismuseum.org/exhibit/Netting/SlideShow/ -
http://lacismuseum.org/kaethe/
Sajnos és természetesen ez is amerikai, noha a főszereplő Kölnből származó német lány... Sajnos, mert Amerikába egyáltalán nem vágyom...
Kaethe Kliot neve nem ismeretlen sokunknak, akik régi kézimunka könyveket böngészünk. Számos mintakönyvet adott ki. A szorgalom és üzleti érzék mellett a családi összetartás maltere fogja össze a semmiből fokozatosan bővülő kézimunkára épülő vállalkozást, mely Kaethe halála után férje és egyik fia szervezésében már múzeum nyitásával kerekedett ki.
Amellett, hogy nagyon gazdag a gyűjtemény, a szokásosnál bővebb a rececsipke- és egyéb speciális, nem vert ill. varrott csipkegyűjteménye.

 

2015. november 10., kedd

Szent Márton

A Tours-i Szent Márton püspökként nyilvántartott szentről érdemes tudni, hogy az ókori Saváriában született. Mivel ennek jövőre lesz az évfordulója, ezért a szombathelyi egyházmegye máris meghirdette államilag is támogatott emlékévét.  Szinte minden évben írtam róla, mert régen igen népszerű ünnep volt...

Márton napja nemcsak a libasütés, de az újbor felszentelésének napja is. Németországban és Ausztriában a hagyományos Márton-napi libához egyenesen Ganslweint, azaz libabort isznak vidéken.
 Ebben a szokásban régi pogány hagyomány él tovább. E napra esett ugyanis a germánok hálaadó ünnepe a jó termésért, akik ebből az alkalomból madár-, többnyire libaáldozatot mutattak be az isteneknek. Hitük szerint ilyenkor Wotan fehér lovon átlovagolt a vidéken, s nyomában mindenkinek bőséges ennivaló jutott az asztalára, amit az elkövetkezendő év kedvező előjelének tekintettek. De e napon - amely Aesculapius ünnepe volt - a rómaiaknál is libát tálaltak fel az asztalra. A liba különösen tisztelt állatnak számított, mióta a Capitolium lúdjai ébresztették fel a fáradt őrséget, mikor a gallok megpróbálták azt éjszaka elfoglalni. Aesculapiust az orvostudomány, a megújhodó élet isteneként tisztelték, ezért áldoztak neki ilyen értékes állatot az asztal örömeinek adózók. Mindez a hagyomány tovább élt a Márton-napi lúd fogyasztásának szokásában. A szent ludak alakja pedig a következőképpen kapcsolódott egymáshoz: mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét. http://ludland.hu/vakbarat.php?id=6
Szent Márton és a lúd kapcsolatára vonatkozóan több magyarázatot is találunk:
Az egyik történetben a szerény Márton, meghallván, hogy Tours püspökévé választották, a libaólba menekült,. Azért tett így, mert nem érezte magát méltónak a megtiszteltetésre. A  libák gágogása  azonban  felfedte rejtőzködésének helyét így  Isten kegyelméből, de a szavazás eredményeképpen Mártonból Tours püspöke lett.
Egy másik legenda szerint a libák gágogása megzavarta az istentiszteletet, ami annyira felbosszantotta Mártont, hogy a libák szépen megsüttetve, az ünnepi asztalon végezték életüket, nagy szolgálatot téve ezzel az őket elfogyasztó hívőknek és a hagyománytisztelő késői utódoknak.Szent Márton lúdija tulajdonképpen egy régi római étkezési szokásnak továbbélése. Aesculapius ünnepén ugyanis mindig lúd került az asztalra annak emlékére, hogy a fáradt őrséget a ludak zajongása keltette föl, amikor a gallusok el akarták éjjel a várost foglalni.   http://www.nemzetigeografia.hu/node/2976
Balatonudvari

A német nyelvterületeken (Hollandia egyes részei, Németország, és Ausztria) fáklyás felvonulásokat szerveztek és Márton-tüzeket gyújtottak. A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton napi dalokat énekelnek.A menet élén általában egy Szent Mártonnak öltözött lovas áll. A helyszín településenként változó: többnyire a piactér, a templomtér vagy esetleg maga a templom ad helyet a rendezvénynek. Általában műsorral is készülnek, mely leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét mutatja be. Lezárásként meggyújtják a Márton-tüzet, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal, például pereccel, márton-kiflivel, fánkkal, liba alakú kaláccsal, cukorkával, teával, gyerekpunccsal, márton-musttal. Az egyik legjellegzetesebb Márton napi ajándék a “Weckmann”, ami egy édes tésztából készült ember alakú figura.    Az utóbbi években a lámpás felvonulások széles körben elterjedtek, még Hollandia és Németország protestáns területein is. Annak ellenére, hogy a protestáns egyházak nem ismerik el a szenteket.
Máltán a gyerekek ilyenkor gyakran kapnak diót, mogyorót, narancsot és mandarint.
Belgium keleti részén valamint Flandria nyugati tartományaiban november 11-én a gyerekek ajándékot kapnak Szent Mártontól, ahogy más kultúrákban a Mikulástól.
Portugáliában ezt a napot országszerte ünneplik. A családok és barátok gyűlnek ilyenkor össze, sült geszetnyét esznek és bort, “jeropiga”-t (must és pálinka keveréke) és “aguapé”-t(gyenge,vizezett bor) isznak. Itt úgy tartják, hogy Szent Márton miután a köpönyege felét odaadta egy koldusnak, folytatta útját és a másik felét is elajándékozta egy szegény embernek. A hideg időben hosszú útnak nézett elébe, de csodák csodájára a nap olyan erősen kezdett sütni, hogy a fagy felengedett. Mivel ez novemberben igen furcsa, isteni közbenjárásnak vették. Azóta is Szent Márton nyaraként emlegetik, ha ezen a napon a hideg időjárást megtöri a napsugár.
Lengyelországban, Poznan városában felvonulással és ünnepséggel emlékeznek meg a Szentről. Poznan városában egyébként a fő utca is róla kapta nevét. Ilyenkor egy különleges vajas kiflit sütnek, ez a “rogal świętomarciński”
 http://www.kepmas.hu/index.php?id=20111103szent_marton_kenyere

2015. október 31., szombat

Őszi parázs

Halloween helyett...





Kányádi Sándor: Felemás őszi ének


építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat



2015. október 29., csütörtök

Szent Orsolya napja

SZENT ORSOLYA (+Köln, 304 körül) és TÁRSNŐI emléknapja október 21-én volt. Régen úgy tartották, hogy a egy héttel előtte, egy héttel utána még illendő a köszöntés. Sőt a (nagyobb szentek) ünnepeire  egyenesen kilenc nappal előbb készültek - ez a kilenced. Most ugyan késésben vagyok, mégis pótolom: 

Kölnben, a Szent Orsolya-templomban van egy felirat a 4. vagy az 5. századból, mely szerint egy Clematius nevű ember ezen a helyen, ahol szüzek szenvedtek vértanúságot, templomot építtetett tiszteletükre egy korábban meglévő, de leégett és rommá lett szentély helyén. Szent Orsolya tiszteletének első bizonyságai a 8-9. századból valók.
Legendájának több változata ismert. Az egyik elmondja, hogy Orsolya egy brit király leánya volt. Szüzességet fogadott és visszautasította egy pogány királyfi kezét. Társnőivel együtt ( Aurelia, Cordula, Cumera és Kunigunda) hajón menekültek el Angliából, a kontinensre érve pápai áldást kértek, majd a Rajnán Köln városánál a hunok, akik éppen ostromolták a várost, elfogták és megölték őket.
Orsolya tisztelete Kölnből kiindulva szinte egész Európában elterjedt.
Hogy 11.000 társát említi az egyre dagadó legenda, egy középkori olvasási hibából ered, mert az eredeti legenda csak ,,11 M'', azaz tizenegy mártír társáról beszél. Ezt az M-et - ami mint római szám ezret jelent - olvasták ezernek.

Az 1535-ben alapított Szent Orsolya szerzetes közösség, más néven orsolyiták rendje először tűzte ki célul a fiatal leányokkal való foglalkozást, tanítást, hogy hithű, művelt, jó édesanyákká nevelődjenek.

Az egész világon elterjedt női szerzetesrend. Mivel Orsolya ereklyéit a kölni dóm őrzi, a német nyelvterületen terjedt el elsősorban a tisztelete (Ursula).A francia forradalom idején sok nővér adta életét hitéért – őket XV. Benedek pápa 1920-ban avatta boldoggá. első misszionáriusuk, Boldog Mária anya, 1634-ben Kanadában oktatta a bennszülötteket.

2015. október 23., péntek

Tervek és munkák

Úgy jó, ha van az ember(lányának) sok terve... lassan érnek, versenyeznek bennünk idővel/energiával - és a legjobbak végül megvalósulnak:-) Mamka bejegyzésére válaszoltam így, mert éppen megérett egy régi elképzelésem, és nekifogtam, hogy legyen min babrálni, ha van időm.
Mert ha nem gondolom ki előre, kinek-minek készül egy kézimunkám, lanyhább a lelkesedés - gyakran nem tudom befejezni, mert szeretném valami személyessel megfejelni a végén, sőt, kezdettől fogva hiányzik a személyesség az egészből.., Pl. egy alkalmas idézetet keresnék... Irígylem a feszes angol nyelvet, ami annyi frappáns kifüggesztett idézet kiváló nyersanyaga. A magyar nyelv stílusa sokkal puhább és körülíróbb, szájba rágós? - meghökkentőnek tűnhet eg-egy szentencia. Van egy ilyen példám: Isten hozott - s hanem, akkor be se gyere! Erre többen megtorpanhatnak a küszöbön... pedig szóban jó pofa mondás lehet.
Ha kicsi a munka, amihez kezdek, egy-kettőre elkészül, és törhetem a fejem az új ötleten - ami gyakran a legtöbb idő...
Évek óta megvósításra vár ez a germán(?) eredetű életfa, ami ugyan francia címen szerepel nálam (Arbre aux Cerfs), Gigi_Grille tervezése. kivételesen nem magyar a minta, de népi motívumokat használ föl... A szegfűk akár magyar mintán is lehetnének, de a szarvasok mindenképpen északabbról valók.

A motiváció sose hiányzott ehhez amunkához, mert a szarvaspár agancsaiból kinövő 16 virág első látásra arra sarkallt, hogy a tizenhatgyerekes Náczi baráunknak és Zsikéjének  meg. A fa tövén növő szegfűbimbókkal még nem tudom, mit kezdjek, de van még idő... Talán kicsrélem a fölső három kis csillaggal - bár a méretek nem stimmelnek. Mindenestre nekiveselkedtem, nagymamám szokásos régi gyöngyfonalával, a meglevő kongrémra. 24x30 c,-es keretbe bele fog férni - most előrelátóan utánanéztem..




2015. október 20., kedd

Nem kell sok...

Vásárhelyen láttam egy lakótelepi kis ajándékbolt polcain ezeket a keresztszemeseket aida-szalagra hímezve. Nagyon földobta a boltot és a kis polcokat. üvegeket. A minták a régi nagy keresztszemes albumból valók.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...