Földműves szent Izidor emlékezete

Szeretek barangolni a spanyol kultúrhistóriában meg a saját paraszti múltamban. Ezért figyeltem föl szent Izidorra, akivel tele van Madrid, de nem tudtam róla semmit.

Földműves Szent Izidor uis Madrid védőszentje, és érdekes, h. mégsincs róla sok híres piktortól származó súlyos vászonfestmény vagy freskó a gazdag múzeumokban... Igaz, szinte mái napig a főváros fő- és koronázó templomaként üzemelt a neki szentelt barokk székesegyház (csak 2004-ben esküdött Fülöp trónörökös  az arájával az új, csupán akkoriban elkészült, de 110 év óta alaposan készülő almudénai Miasszonyunk bazilikában - a királyi palota kapujával szemközt). De valahogy az 500 évvel előbb élt sevillai Szent Izidor érsek és egyháztanító életét inkább festő ecsetjére méltónak ítélte a múlt művész(vagy mecénás) társadalma... Sőt még II. János Pál is őt nevezte ki az internet védőszentjének. De ez már így megszokott - Spanyolország akkora, hogy még Izidorból is kettő jut neki...

Labrador San Isidor jámbor spanyol parasztemberként (†1170) egész életében a madridi Vargas  nemzetség hűbéreseként munkálkodott. Mialatt kezét az eke szarván tartotta, lelke a mennyországban időzött. Így is szokták ábrázolni: angyalok fogják az ekeszarvát, ő meg nyomukban lépked.

Mikor a pacsirta dalában gyönyörködött, az angyalok karának énekét vélte hallani. Ha fákat nyesegetett, oltott vagy szemezett, mindig úgy érezte, mintha őrzőangyala is segítene neki. A kiaszott Kasztíliában nem meglepő, hogy könyörgésére hosszú szárazság idején megeredt az eső. Imádságával távoltartotta a farkast a nyájtól. Egyszer szigorú tél volt, amikor egy zsák búzát vitt őröltetni a malomba. Megesett a szíve a fákon éhező madarakon. Bőven szórt nekik a búzából. A malomba érve, mégsem hiányzott belőle semmi.

1622-ben nagy honfitársaival, Loyolai Ignáccal és Avilai Terézzel egyetemben avatták szentté. Mivel ezzel az aktussal több évszázados népi kultuszt szentelt meg az egyház, szülővárosa védőszentjének választotta. A névünnepén (május 15) évenként ismétlődő körmenetek Spanyolországnak máig legnagyobb szakrális látványosságai közé tartoznak.
Felesége, a szent életű Santa Maria de Cabeza méltó társa volt az életszentségben is. 

Izidor kultusza hazáján kívül elsősorban a dél-német parasztság körében bontakozott ki: sváb telepesek hozhatták hozzánk is a tiszteletét. Például a baranyai németség körében találkozunk ábrázolásaival. Barokk oltárképét látjuk Abaliget, faliképét pedig Babarc és Lánycsók templomaiban. Bólyban az 1890-ben alakult német földműves ifjúsági egyesület választotta patrónusának. Tüskevárott is él tisztelete, a somogyi Zákány szőlők közé épült, a századforduló táján elenyészett barokk Izidor-kápolnájának már csak emlékezetét őrzik a Zsidórushögy és Zsidóruspatak nevek. A kesztölci templomban és a kőszegi múzeumban áll még szobra, és feltűnik  „paraszt” szentek(Notburga, Vendel) kíséretében a kecskeméti piaristák templomában, akik sokat foglalkoztak a város szegényparasztságával. Izidor képet őriz az adonyi plébánia, és hajdani tiszteletére öreg Székesfehérvár-felsővárosi gazdapolgárok is emlékeznek még. Izidor emlékezete még a múlt században is eleven lehetett - a Regölyről származó ének erről tanúskodik:

Szent Izidor, egek kegyeltje,

Földmívesek s szolgák védszentje,

Spanyolország fénye, szépsége,

Egész világ gyönyörűsége!

Édes Jézus s szerelmes Anyja

Volt szívednek kincse, s aranyja;

Szíved földét buzgón művelted,

S a hű szolgák bérét elnyerted.

Mint jó szolga, helyed megálltad,

És gazdádat híven szolgáltad;

Mintha nem is gyarló embernek,

De szolgálnál az Úr Istennek.

A templomot míg látogattad,

S a szent misét végig hallgattad:

Az angyalok jöttek helyetted,

Ők szántottak és ők vetettek.

Szorgalmadnak drága gyümölcsét,

Verejtéked szent, igaz gyöngyét,

Személyében egy-egy koldusnak,

Odaadtad az Úr Jézusnak.

Szolga voltál földi életedben,

Király vagy most fenn az egekben;

Azt aratod, amit vetettél.

Felestársa Krisztusnak lettél...                                                                                                      Forrás: Bálint Sándor