Megy a gyűrű vándorútra, egyik dombról a másikra...

A  gyerekmondóka jutott eszembe az első képről - gyanúsan ismerősnek találtam ugyanis... Tüllhímzés kombinációként szerepel a múltkor említett Világbiztonság c. honlap hímzésgyűjteményében. Nem véletlen a hasonlóság - ugyanezen a címen megtalálható a korábbi szerzeményeimet rejtő albumomban:-) Természetesen nem bánom a kéretlen idézetet: sőt! Alatta ugyanis príma kis leírás olvasható a csipkékről.

Az eredeti terítőt egy kegytárgyboltban vettem a 
belvárosban - az eladó szerint elég sok, főleg olasz 
turista vásárol ott régi kézimunkát... 
Rájöttek, hogy nálunk filléres áru - én is be-be 
tévedtem oda, ha arrafelé vitt az utam.

Ennek a tüllhímzésnek nem tudtam ellenállni - parányi az egész - bárhol elfér. Régen azt latolgattam, hogy majd ezt is megtanulom egyszer, de félek, rövid az élet rá... A tetejébe nem is lehet már beszerezni pamutból készült tüllt. Azért beillesztek egy - a másik módszerrel készült - tenyérnyi tüllterítőcskét is: ezt egyenesen az anyósomtól örököltem. A cakkos szélű batiszt rátét adja a bájos kis mintát - amint a lenti írás idézi.* A rátétes munkákra még visszatérek.

"Amit a magyar csipkéről tudni illik.... CSIPKE! A mai ember számára finom, virágsziromra emlékeztető szövedék, melyen lyukacskák és hézagok sorakoznak. Nem ismeretes, hogy honnan ered a magyar csipke (csepki, csepke) szó. Annyi bizonyos, hogy már a 13. században használták bokor és fa névként. A több száz éves múltra visszatekintő magyar csipke igen sokoldalú, sok esetben a csipkehatásúvá finomodott hímzéssel úgyszólván összeolvadt, ezért osztályzásuk nem könnyű. A csipke fogalmát ki kell bővíteni, mert igen sokfajta szövedék tart igényt a csipke névre. Ide tartozik a pókháló könnyűségű csipke mellett, a súlyos mintázatú paszomány és zsinórozás, az egyszerű receháló mellett a domborművű drágaköves ékszerre emlékeztető aranycsipke, a vert csipke vékony cérnából vagy súlyos gyapjúfonalból, az országszerte elterjedt vagdalásos hímzés, a finom varrott csipke, a lyukhímzés, a buzsáki és pozsonyi tüllrátét, a höveji pókozás, csak néhányat említve. A legősibb csipke fajta a rojt, csomózott rojt, csomózott csipke. Több ezer éves múltra tekint vissza. Egyidejű a szövéssel, mert magától adódik, hogy a szövet szélén a keresztszálakat csomózással rögzítsék. A szálak egymásba fonása, megcsomózása idővel önálló dísszé vált és az alapanyagtól független szálakból készültek a csipkeszerű rojtkötések. A régi kultúrnépek ruháit, lószerszámait csomózás, rojt és bojt díszítette. A magyar díszítő művészetben a rojtozás rangos helyet foglal el. A rojtos gatya is ősi ruhadarabja a magyarságnak. A női vállkendőket, kötényeket szintén művészi szépségű csomózott rojt ékesíti. A tulajdonképpeni csipke kétféle: a varrott és vert csipke. Mindkettő egy előre választott rendszerben és szerszámmal, külön fonálból maga alkotta szövedék. Ennek további változatai a fonott, horgolt és kötött csipke. De csipkét lehet alakítani kész vászonból és tüllből is bizonyos ritkításokkal, illetve áttöréssel és hímzéssel, ami nem egyéb mint csipke-szerű hímzés. A magyar nép körében a változatos, szövetből kialakított csipke az elterjedtebb és régebbi eredetű. Legegyszerűbb fajtája a szálvonásos, szálszorításos (azsúr) munka: A szövet szegélyén hosszanti szálakat felvágják, azokat kihúzzák és a fonalakból többet különböző huroköltéssel összevonnak, a vágott részt megerősítésül behímezik, esetleg a megritkított részbe új szálakat fűznek. A szálvonásos mesterkélés legrégibb emléke Magyarországon II. Lajos (1516-1526) királyunk koronázó ing fodros kezelőjén látható. Ez esetben aranyszállal kitöltve. A subrika egyik legelterjedtebb és legrégibb technika. Szintén szálhúzással készül. A hímzőfonallal beszövött minták geometrikusak és sűrűn tömöttek. Régi szőttesekre emlékeztetnek. Sűrű vastag vásznat is csipkeszerűvé tesznek. Másik változata a szálvonásos munkának a varrott rece vagy forgatott rece. Ebben az esetben nemcsak hosszanti, hanem keresztben álló szálcsoportokat is felvágnak és kivonogatnak. Szabályos rendszerű rácsos rész áll elő, melynek felvágott szálú széleit meg kell erősíteni s a lazává ritkított szálcsomókat fonallal becsavarni. A kész rács különféle csipkeszerű öltéssel díszíthető. A belehímzett minta lehet virágmotívum, galambos, pávás, kakasos, néha lovas és emberalakú. A vagdalásos munka a varrott rece egy fajtája. Országosan elterjedt. Az anyagot a minta szerint kivágják ollóval, a szálakat kihúzzák és körül-dolgozzák az átvágott széleket, néha belábazzák. Ez a rácsozás maga az anyag díszítménye, mely váltakozhat szálszámolásos lapos hímzéssel. Nem fed be egy összefüggő, különböző mintákkal kivarrt, nagy területet, mint a varrott rece. A régi magyar varrott rece virágainak közepét esetenként ritkás csipkemunka díszíti. A díszítendő helyen az anyagot teljesen kivágták, a forma széleit behurkolták és a szövet szálaitól függetlenül készített hálózatra varrták az új mintát. Ez az egy szállal készülő tűmunka varrott csipke néven ismert. A varrott csipke a középkorban keletkezett. A gomblyuköltésre (huroköltés) van alapozva. Eleinte a vászonból készült ruhanemű széleire tűbe fűzött cérnával kis csúcsokat hurkoltak, melyek pálcikákból és ívekből álltak. Az egy szállal kötött-varrott csipke népi változata a minden szálkihúzás nélküli, szabad rajzú kör- és szilvamagalakú lyukacsos hímzés. A mintát a lyukak sorozata képezi.(Ilyen pl. a bütkötés!) Sok esetben található tömören kivarrt és lyukhímzéssel áttört módszer ugyanazon a darabon. Madeira-nak nevezik a lyukhímzést, amikor a kivágott virágszirmok és levelek nyílásait tűvel behálózzák, pókozással vagy átöltéssel bekötik. Ellentétben a madeira-val, a kalocsaiak által kedvelt riseliö-nél az alapanyagot a hímzett virágokon kívül vágják ki és a kivágott részt egyszerűen vagy \"összevissza\" belábazzák, behálózzák. Ezt manapság erősen iparosították és géppel készítik. Lábatlan azsúrnak nevezik azt, amikor az áttört munkán a hímzett virágok és levelek összeérnek és nem kerül közéjük pókozás/lábazás. A pókos varrott csipke legszebb fajtája a soproni (höveji) és pozsonyi pókozás. A lyukhímzésből fejlődött. A kivágott lyukakba idővel pókháló finomságú csipkét varrtak. A bekötési mód változatos. Egy-egy darabon ritkán látható azonos pókozás. Van olyan tűcsipke illetve varrott csipke, amely teljesen önmagáért készül és nincs kapcsolatban más hímzéssel vagy recével. Ez sokkal légiesebb, mert az egész csipke csupa hurokból, rácsokból, és póköltésekből alakul ki. Első emléke Magyarországon III. Béla király (1172-1196) feleségének koporsójából került elő. A század elején indult meg a tűcsipke iparművészeti termelése (Csetneki, Pannónia, Hunnia csipke). A leghíresebb magyar varrott csipke a század elején alkotott Halasi csipke. Külföldön a csipke erősen elterjedt és komoly megélhetést biztosít. Ezzel szemben Magyarországon, a halasit kivéve, a csipke nem ipari termék. A hálós rece (filé-csipke) már Mátyás király (1458-1490) idejében ismert volt nálunk. Alapja csomózással készült háló, amelyet kifeszítve virágos és alakos mintákkal, szövőöltéssel varrnak ki. A hálókötés csomója a halászhálóéval azonos. *Tüllrátétet elsősorban Pozsony megyében és Buzsákon készítenek. Csipkeszerűen kivágott vékony batiszt anyagot apró öltésekkel tüllre erősítenek. A Felvidéken csodálatosan szép tüllhímzést is készítenek. A vert csipke (vetélt, szövött, klöplizett) a szövésnek egyik fajtája. A fonalak végére csontocskákat, faorsókat kötnek nehezékül és azokat ide-oda vetik és ezzel fonják-szövik a mintát. A nemesi és népi ruhákat a 16. századtól gazdagon díszítették vert csipkével és így viruló iparággá fejlődött országszerte. A paszomány egy fajtája, illetve elődje a vert csipkének. Írott emlékeink szerint paszomány és gombkötő céhek már Zsigmond király (1387-1437) idejében működtek. Valószínűleg régebben is, hiszen a gombot Európában a magyarok honosították meg. A nemesi ruhák díszítésére, vert módszerrel készített zsinór és paszomány Velencéből terjedt el. A magyar paszományverők már a 16. században nyergen vert módon készítettek gombot és paszományt. Ez a módszer vezetett később a csipkeveréshez. A horgolás régi munka. Gombkötők és paszományosok sok zsinórt, gombot, gombházat, horgolással készítettek. A Rákóczi hadsereg (1703-1711) tisztjei horgolt kardkötőt viseltek. A horgolt csipke azonban új keletű. Említésre méltó a matyóföldi legények \"borjúszájú\" ingujjának szélére kötött horgolt csipke, mely ötletes és szép. Az egész világon a csipke tömegtermelése gépesített. Magyarországon is elterjedt ipar (volt - sic!). A kézi csipke azonban nem halott művészet, világszerte értékelt és keresett. Ruhát és lakást egyformán díszít évszázadok óta." Én persze idebiggyesztem, hogy ilyen jól én nem tudnám összefoglalni a témát. Szöveg: Kerkay Emesétől való!