2013. május 30., csütörtök

Zala népművészete

Ezt a bejegyzést kézen-közön sikerült kitörülnöm... Így most nem meghívó, hanem inkább krónika:

Zalai pünkösdi sokadalom volt a Polgárok Házába május 11-én
a Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozat keretében
1089 Budapest VIII. Visi Imre u. 6.

A kiállítás még néhány napig látható a Zala megyei Népművészeti Egyesület mestereinek munkáiból.



 A Gébárti Kézművesek Háza Zalaegerszegen, a Gébárti-tó mellett 1982 óta szolgálja a magyar népi tárgyalkotó hagyományok éltetését, a Zala Megyei Népművészeti Egyesülettel szoros együttműködésben. A népművészek körén kívül Zalaegerszeg város is pártfogásába vette az alkotóházi gondolatot, és az építés segítésén túl a ház működésének lehetőségét folyamatosan biztosítja, így a ház a népművészeti hagyományőrzésben regionális szerepkört tölt be, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ szakmailag önálló intézményegységeként. A ház nyári alkotó táborainak köszönhetően a megyében újraindult a magyar paraszti kultúra különböző szakágainak továbbéltetése. A Kézművesek Házában hímző stúdió, csipkekészítő műhely és szakkör, gyöngyékszer-készítő szakkör, fazekas szakkör, gyermek- és felnőtt fafaragó szakkör, kosárfonó szakkör működik. Egész évben látogatható kovács-, fazekas-, fafaragó- és szálasanyag műhelye. Állandó rendezvényei közül kiemelendő a „Tök jó” Tökfesztivál és a havonta megvalósuló Nyitott Műhelygalériák Napja rendezvénysorozat, ahol a tárgyalkotó népművészet hihetetlenül gazdag hagyományaiba, az alkotás folyamatába kóstolhat bele a látogató. Egész évben kamarakiállításokkal is várják vendégeiket. A Polgárok Háza-beli kiállítással a Zala megyében alkotó népművészek munkáin keresztül mutatják be a tájegységre jellemző népi kézműves tárgyi hagyományt, és ezzel az itt található néprajzi kistájegységek – Göcsej, Hetés, Komár-vidék – jellegzetességeinek tárgyakban való továbbélését is reprezentálják. 
A virtuális séta linkje - remélem, Neked is működik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...