El is gondolkodtam rajta, hogy milyen különös a mai kor szelleme, hogy mennyi energiát fektetnek a párok abba, hogy olyan egyéni, jellemző és megismételhetetlen legyen a menyegző, amilyet ők elképzelnek. Én, aki kicsit kacérkodok a néprajzzal, jól tudom, hogy régen egy településen mennyire megvolt ennek a rendje. Adva volt többnyire a vőfély, aki ismerte a hagyományok csínját-bínját, és mindent rábízott a két család. Be volt ugyan kapcsolva egy-egy népesebb lagzinál a csigacsinálók, perecsütők, kopasztók, fönnforgók kisebb hada, de mindenki tudta a dolgát, nem volt semmi nagyobb egyénieskedés: mindenki tudta, tette a dolgát - a mindennapi teendők mellett komótosan el lehetett készülni néhány hét alatt. Meg volt szabva ugyan, hogy nemcsak böjt idején, de a legnagyobb dologidőben se tartottak esküvőt, de nem kellett rá hónapokig készülődni.
A mai esküvőkön, ha van is vőfély, gyakran inkább csak a népmozgást irányítja, néhány kis programot vezényel le, de az ifjú párnak sokkal nagyobb szerepe van az egész ceremóniában. Ilyen volt az én középső fiam esküvője is. Igazán kitettek magukért, és beleadták fiatalságuk és leleményük egész ötlettárát.
Én a mellékelt kis gyűrűpárnával járultam hozzá a menyegzőhöz, hogy maradjon egy egyedi, könnyen kézzel fogható emlék is a nagy napról. Kézzel csak a kis keresztszemes monogramok készültek, mert a karamellszínű muszlinra rádolgozott tört fehér csipkeborítású menyasszonyi ruhához nem mertem mást, többet bedobni... Ilyen lett - éljenek soká - ilyen boldogan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése