2017. február 5., vasárnap

Kiruccanás a középkorba

Megismételhetetlen élményben volt részem a minap. Elvetődtünk Segovia tartományba egy szűk napra. Még el se hagytuk azt a fennsíkot, amin Madrid is fekszik, ahogy északra, olyan 130 kilométert megtettünk. Spanyolország közepén, a Mesetán jártunk.  Ez a hatalmas vidék földtörténetileg egy összetöredezett magasföldként megjelenő  ősmasszívum, olyan, mint egy fölaprózott romos kőpadló. 500-700 méternyi kisebb-nagyobb kiemelkedő vagy lesüllyedt kis teraszok sokasága. Ebből a lapos terepasztalból (Meseta=asztal) emelkednek ki a peremén és itt-ott fiatalabb, csipkézett lánchegységek.  Kb. olyan magasságban, mint a mi Kékestetőnk, ott kucorog egy középkorból ottfelejtett városka a magaslaton. Ami elapadt, az a lakosságszám - kétévenként veszít a városka 10 lelket... most 414 lakosa van.
 Körbeveszi ugyanúgy a városfal, nem is tudott azon túl tovább terjeszkedni a település. Egyetlen városkapun lehet megközelíteni - s az átellenes ponton emelkedik Pedraza vára.
 Mindene megvan a városkának, amije volt, és nem szerzett hozzá semmit az azóta eltelt három-négy évszázadban: árkádos főtér, templom, fogadó, kocsma, börtön, iparosok és néhány parasztnak a módosabb háza, lent a völgyben folyócska, a völgy fölött árkádsoron álló vízvezeték - akárcsak Segoviában, csak kicsit alacsonyabb, s nem bent a városban:
Az egész városkából keveset láttunk azon az esőfüggönyön át, ami körbevett bennünket... Kifogtuk az időt - szinte egész január napfényes volt, de most megérkezett a Mesetára is a mediterrán front...


Ez a maroknyi bejelentett lakos az idegenforgalomból él - csaknem minden szobát lefoglaltak a fogadóban hétvégére, s jöttek a buszok is vendégekkel tömötten. S ez nemcsak a szintén tömött pénztárcák miatt van... Nagyon érdekli a kultúra az embereket, és a mecenatúra is hagyományos érték. A várat 1925-ben egy jó nevű portré- és életképfestő, Ignacio Zuloaga vette meg, restaurálta, s azóta is a család tulajdonában mutogatják - persze kiállítás is van a képekből. Sok történelmi film, így a Katolikus Izabella sok jelenete is itt elevenedett meg e holt falak között.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon vonzó számomra egy ilyen város! Szívesen laknék itt! Vagy egy ilyesmiben....Mint egy nagy család-gondolom,aminek megvan az előnye is,meg a hátránya is, de mindennel így van.

    VálaszTörlés
  2. Egészen fantasztikus... még folyt köv. Mint egy kisvárosnyi Hollókő... Az a csoda, hogy megélt eddig. Most már eltartják a bámész spanyolok. De azt hiszem, ez Spanyolországban is egyedülálló.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...