Boldog újévi élvezetes kézimunkázást!

B.Ú.É.K 

Gondjaitok kerüljenek, 

asztalaitok terüljenek! 

Tárcáitok ne ürüljenek, 

fürtjeitek ne őszüljenek! 

Barátaitok  szeressenek, 

jó tündérek kövessenek benneteket ! 

Szilveszterkor felmerül a kérdés: Vajon a néphit miért éppen a lópatkót és a négylevelű lóherét szemelte ki mágikus, szerencsét hozó tárgynak? Biztos, van ennek valami magyarázata...

Lássuk először a patkót! Ezt az érdekes, bár bűvösnek egyáltalán nem tűnő tárgyat világszerte szerencsehozónak tartják. Nálunk például vályúba tették (néhol még ma is teszik), hogy az állatot megóvja a betegségektől. Az algíri mohamedánok az ajtófélfára szegezik, az angolok pedig a vitorlások árbocára.

Régen a lovat varázserejű, bajtól óvó állatnak tartották: nagy szükségben lovat áldoztak, s a házak ormára, kapuk fölé lófejet, lókoponyát szegeztek. A lóáldozatokat később helyettesítette a lópatkó. Általánosan elterjedt az a hiedelem, hogy a vas megóv az ártó szellemektől, és különösen nagy hatása van az olyan vasnak, amit nem vesznek, hanem találnak. Márpedig a ló lábáról könnyen leesik a patkó, s aki egy kicsit is szemfüles, úton-útfélen megtalálhatja a szerencséjét.

  És mi a helyzet a négylevelű lóherével? Ennek az érdekes növénynek megvan az a jellegzetes tulajdonsága, hogy az alakja a keresztre emlékeztet. Ez a szimbólum pedig már a keresztény kor előtt is létezett, és mindenütt bajelhárító, szerencsehozó hírében állt. Ezt a tévhitet furcsa módon csak erősítette a kereszténység, hiszen ebben a világvallásban a babonákat ugyan nem fogadják el, a keresztnek azonban különleges szerepe van. Ez az egyik oka a négylevelű lóhere népszerűségének, a másik pedig a ritkasága. Azért, persze, nem olyan ritka, mint a fehér holló vagy az ötös találat a lottón, hiszen ha valaki szorgalmasan keresgél a lóherésben, akkor előbb vagy utóbb talál négylevelű lóherét. Igen ám, de csak az az igazi szerencsehozó, amire véletlenül bukkanunk rá! Innen eredhetnek ezek a hiedelmek...   /www.sulinet.hu/

Békés készületet, boldog ünnepet és termékeny új esztendőt kívánok mindannyiunknak

Hűs víz csobog. A templom
ragyog a ritka ködben.

Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.

Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.

Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.

Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.

Szemünk virág, szeretetünk
világít, mint a csillag.

  

/Lator  László: Áhitat - Csíkdelne temploma/

Borítéksarok készítése

 Végre tanuljunk is valamit: hogy is volt? Itt az első lecke!

Duplán visszahajtott borítéksarok

 Leszámolható szálú textílián legkönnyebb begyakorolni(panama, kongré, takácsvászon stb.).

1.            Kihúzunk egy jelölőszálat a terítő szélétől 1 cm-re, és „elkörmöljük” a visszahajtást a terítő visszája felé.

 

2.            Az előző szálhúzástól befelé 2-5 cm-re újabb jelölőszálat húzunk úgy, hogy kb. az anyag felénél elvágjuk a szálat, felfejtjük a szélek felé haladva, majd a sarkoknál a kereszteződő szálakat megcsomózzuk.

 

3.            Meghatározzuk az azsúr szélességét és kivágjuk a megfelelő számú szálat mindkét irányban a jelölőszáltól befelé: a tűt áttolva az átvágandó szálak alatt, hegyes ollóval átmetsszük a szálakat.

 

4.            Az azsúr mélységében kifejtjük a szálakat. Igyekezzünk egyben tartani a szálakat – a sarok összevarrásához mindenképpen ezt használjuk!

 5.            Felfejtés után az azsúr sarkánál túlnyúló szálakat az anyag visszáján szétvasaljuk a külső szélek felé.

  6.            Visszahajtjuk a sarkokat és a felesleges háromszöget  - 1 cm ráhagyással – levágjuk: az ábrán a szaggatott vonal jelzi a vágás pontos helyét.

7.            Visszahajtjuk a sarkokat, az 1 cm-nyi ráhagyást gondosan betűrjük A)  és

-    B)    gombostűvel megtűzzük.

-         C)   A saját kifejtett szállal apró öltésekkel összevarrjuk a sarkot, majd tovább haladva a két oldalról behajtott széleket is apró öltésekkel hozzávarrjuk a terítő színét adó anyaghoz az azsúrozandó csík kezdő száláig,

-         D)   és végül hosszában leférceljük a visszahajtást.

 Folyt. köv. az azsúrozással!

Kezdetben...

2010. április 28-ra hirdettük meg az első FONÓt. Éppen elegen gyűltünk össze ahhoz, hogy személyesen figyelhessünk egymásra. Természetesen mindenki hozta kedvenc munkáit, és kíváncsian sorra vettük mindegyikünkét.

 Legtöbben a hímzés különböző válfajait művelik: tájegységek és korok jellemző motívumait varrják – van, aki nem egyszer részt  vett már  a Hagyományok Házának nyári továbbképzésein is. Általában mindenki igen sokoldalú, és olyan ritkább technikák is előkerültek, mint az írásos hímzés, kézi foltvarrás, zsinórcsipkézés, rececsipke és recehorgolás. Egytől egyig igényes munkákat láttunk, és egy öntevékeny viseletkutató még bemutatót is rögtönzött az általa felélesztett isaszegi hímzésekről ...

Megegyeztünk abban, hogy olyan közös feladatot keresünk, amiben többen is fejlődni szeretnénk, valamint új típusú kézimunkát is tanulunk egymástól. Első "projektünk" a hímzések széleldolgozási módjainak megismerése és fejlesztése lett. A régi asszonyok szélesen visszahajtott és többnyire azsúrozással hangsúlyozott szegéllyel foglalták keretbe a hímzéseket, ami - úgy gondolom - nemcsak tetszetősen kiemelte környezetéből a munkát, de használati értéküket, tartósságukat is fokozta...
A sarkoknál ez a 2-5 cm-es visszahajtott szegély ún. borítéksarkot képez – aminek pontos kialakítása már felkészültséget igényel. Ezért megegyeztünk: kezdetben ennek veselkedtünk neki – aztán jöhetnek az azsúr díszítések és a többi szépség…

Minden nap alkotni  valami szépet és maradandót – nekem ez a kézimunka...

Megkésett  beharangozó

Egy baba fogantatásától a megszületéséig 9 hónap telik el ... Újdondi gyermekem, a FONÓ ötlete éppen egy éves lehet. A tavasz közepe táján meg is alakult néhány - már örömmel mondhatom - barátommal együtt, ÖLTÖGETŐ címmel hagyományőrző közösségünk. "Önképzőkörünk" célja ritka és elfeledett kézműves értékeket felfedezni és tovább éltetni,  a múltat idézve szépséget csempészni mindennapjainkba. Hívószövegünk mindent elárul:

.

…a kézimunka összeköti a nemzedékeket…

Minden hónap páros szerdáin 4 órától ÖLTÖGETŐre várjuk Budapesten a Polgárok Házába azokat, 

• akik szeretnek kézimunkázni, 
• ápolják a hagyományokat, 
• felelevenítenének régi technikákat, 
• és szívesen kicserélnék mintáikat és tapasztalataikat. 

Mindenki hozza a saját munkáit – mint régen a FONÓba – hogy tanulhassunk egymástól!

Így lett FONÓ az "ezerszer áldott " nyolcadik kerület flaszterén, a Orczy tér szutykos utcácskájának egy kulturált szegletén, az itt felejtett remíz és a szebb napokat áhító néhai légszeszgyár kies telkének peremén... (Reménykedem 'e téren' is, mert még eszembe jutnak a Kévés-házak helyén tátongó gödörre leszálló vadkacsák... Bár a fenti képen még jól kivehető a Baross-sarok).

Fél év után egyszer csak rájöttem, hogy érdemes volna leírni az ÖLTÖGETŐ történetét - talán még időben van...? Hogy azok is nyomon követhessék mesterkedéseinket, akik egy-egy alkalommal lemaradnak a közös öltögetésről - vagy csak be-belátogatnak. 
Sőt, másokat is érdekelhet, mi is folyik itt! 
Aztán egyszer Ti, kedves Olvasók is összehozzátok a magatok FONÓját....