2012. november 12., hétfő

Árpád-házi és Portugáliai Szent Erzsébet


1915-ből származó leszámolható filé-minták rendelhetők még ma is szt. Erzsébet életéről

November 19-e neves dátum a naptárunkban: a mi Árpád-házi szent Erzsébetünk (1207. Sárospatak – 1231. Marburg) névünnepe a temetésének napja. II. András király és a rossz emlékű - öt gyermekét félárván hagyó - merániai Gertrúd leányát négyéves korában eljegyezték a türingiai Lajos őrgróf számára. Ez azt is jelentette, hogy leendő férje udvarában nevelkedett a 14 éves korában megkötött frigy beteljesedéséig. De én most inkább utóéletéről, és annak ibériai vonatkozásáról írnék.

Edmund Blair Leighton: Sz. Erzsébet kenyeret oszt a szegényeknek*Museo de Bellas Artes, 1636 Bilbao S. Isabel de Turingia

Még manapság is elég jól ismert Erzsébet kapcsán a rózsa-legenda - nemcsak a hívő emberek körében. A hagyomány szerint a könyörületes szívű Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről férje korai halála után. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz magával, Erzsébet, mivel a rokonság nem nézte jó szemmel az ő jótékonykodó "tékozlását", így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak a kötényében... 

 

Rövid, de hányatott özvegységét követő halála után olyannyira szent hírében állt, hogy hamarosan boldoggá is avatták. A megkapó rózsa-csoda pedig annyira népszerűvé vált, hogy később más alamizsnáskodó szent ikonográfiájába is bevonták - a "Biblia pauperum" szellemében.

 
 A barcelonai pékek magyarországi szent Erzsébetet választották védőszentül  * Jaume Huguet, Árpád-házi Szent Erzsébet a barcelonai Szent Eulália székesegyház Epifánia kápolnájának oltárképéről, 1464-1465

 Olyan gyorsan terjedt tisztelete az egész egyházban a Marburgban férjével együtt alapított Ferenc-rendi kolostor szerzeteseinek jóvoltából, hogy hamarosan róla nevezték el egyik Ibériai félszigetre kszármazott unokahúgát, Portugáliai szent Erzsébetet (1277- 1336). Mivel fejedelemasszonyként élettörténete is hasonló néhány ponton, olykor fel is cserélik őket.  Az ábrázolásokban gyakran ő is rózsával a kötényében jelenik meg. Így látható Zurbarán spanyol festő Pradoban függő képén is:

                             

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...