Szeptemberi fészekrakás

Teljesen belefeledkeztem ebbe a nyár végi mediterrán honfoglalásba - végre hiánytalanul megérkeztek a csomagjaink, és kedvemre rendezhetem új madridi otthonunkat... Nem volt izgalommentes a szállítás, mert a ferihegyi Cargo által átvett 16 helyett csak 12 csomagot igazoltak vissza a franciák a múlt héten - így hát aggódásban telt a hét vége. De szerencsére csak annyi történt - amit titkon reméltem - hogy mivel néhány pakk megsérült a reptéri szállítás során, azokat profi módon összecsomagolták egy óriási kartondobozba...

35 évvel ezelőtt ugyanígy szeptember elsején kezdtem a fővárosi életemet - ez most ismétlődik a világ más fertályán... Sose gondoltam volna tanyai kislányként, hogy ilyen messze kerülök tanyai szülőföldemtől. Mert az első költözést a vásárhely-szőrháti nagyszülői tanyáról való behurcolkodás jelentette a városi házba - szintén szeptember elsején, hogy ott kezdjem az első osztályt a másik nagymama felügyelete alatt, a két nagyobb, már iskolás tesztvérem mellett. Ez, úgy számolom, 54 éve lehetett, mert én "szalajtottam", ahogy akkor mondták: őszi születésűként hétéves korban kerültem iskolába. Akkor még szeptember elseje volt a 'választóvíz'. A gyerekeimnél már június volt a laza határ - így egyikük május 28-i születéssel is 'visszamaradt' az óvodába.
A legmurisabb szeptemberi kezdésem a szegedi egyetemhez fűződött. 1971-ben vásárhelyi bejáróként kezdtem a JATE vegyész karát. Szombati vidéki lagzi után úgy elaludtam vasárnap hajnalban, s oly hosszú és mély álomból révedtem föl egyszerre, hogy csaknem hat óra van! Usgyi, indulni kell a vonathoz, kezdődik az egyetem! - gondoltam, azt sejtvén, hogy átaludtam a napot és az éjszakát is!
Szerencsére az állomás felé félúton rájöttem: ahelyett, hogy sötétedne - inkább világosodik... Ugye közeledvén az őszi nap-éj egyenlőség felé, nem volt nagy botorság elnéznem a napszakot... Boldogan kullogtam haza az ünneplőmben, hogy még egyet szundítsak hétfő virradatig...

Hát ezek a nevezetes szeptemberek jutottak eszembe a napokban... Mert bizony vége a jó kis belterjes életemnek... A Tisztviselőtelep nyugodt szigetén reggelente a feketerigókkal hadakoztam a fügetermésen, 12 perc alatt beértem a munkahelyemre, s ha jó időben nem kellett délután a belvárosban ügyet intéznem, akkor akár biciklivel is indulhattam. Nyári hónapokban nem is feltétlen váltottam bérletet... Délután újra a kertben, a virágok rendezgetése, locsolása közben tudtam kifújni magamat. Nagy családi házban mindig talál az ember lánya tennivalót...

Ennek a belterjességnek most vége, már csak a mértékek miatt is - Madrid népességét tekintve legalább duplája Budapestnek, és a területe is többszörös, attól függően, hogy mekkora elővárosi övezetet tekintünk madridinak. A három és fél évre tervezett kint tartózkodás alatt semmiképp nem tudom ilyen vidékiesen berendeznem az életemet, dacára annak, hogy munkába már nem kell járnom...

Itt olyan mértékű az urbanizáció, hogy az otthoni viszonylagos függetlenséget lehetetlen megteremteni. Nem merek biciklit szerezni - nem is használják ebben a dimbes-dombos városban, bődületes a forgalom, nincs kiépítve infrastruktúra sem - félnék itt közlekedni.
Ráadásul otthoni fogalmaink szerint lakópark lehetne, ahol lakunk. Négyemeletes, kényelmes elrendezésű házak gyönyörűen karban tartott parkocskával és fürdőmedencével - ez itt ma már egyáltalán nem luxus. Emeletenként szemközt nyílik két lakás, melyek ablakai az átellenes oldalakra nyílnak. Minden burkolat ragyogó mű- vagy akár természetes kő is lehet, mert hatalmas kőbányáik vannak...  A közfalak príma hangiszgetelők - alig hallani a nappaliból a zajokat - két ajtó is be van építve. Mivel a fűtési igény/költségnem olyan tetemes, mint nálunk, bátrabban kezelik a holt tereket. A fürdőszobák ugyan - amikből egy három hálószobás lakásban okvetlen kell lennie legalább kettőnek - igen ergonomikusak, de kényelmes közlekedők tagolják a lakó és hálótereket. Ez is egyfajta eleganciát ad az itteni lakásoknak. De a felső lakásból minden zaj,zene, zörej háborítatlanul lehallatszik - gondolom, tőlünk is...
Az eszetlen fogyasztói szemlélet miatt semmiféle csomagolás nem váltható vissza - a szelektív gyűjtőben két lehetőség közt választhatok. A csomagolószereket - ami irdatlan mennyiség az itteni vásárlási szokások következtében - már a kukatárolóban külön gyűjtik a valódi hulladéktól. De ebbe ömlesztenek minden csomagolóanyagot az üvegtől a fémdobozig... Ill. bocsánat - az utcai szelektív gyűjtő egyike a papírszemétnek van fenntartva. Hol van ez attól, hogy otthon egy barátnőm hétfelé gyűjti a szemetüket!

De legalább elég tágas erkélyem van, ahol ugyan az augusztusi szabadság alatt a négy nagy eternitládában csak néhány pozsgás szárú és a leander nem sült ki. Az egyik vályúban ez a két magról kelt fácska dacolt az augusztusi hőséggel: az egyik szilfa, a másik a bálványfaként is ismert ecetfa - itt mindkettőnek nagy példányai élnek: A kiöregedőfélben levő muskátli talán még menthető - kitakarítottam még az első napokban: gondolom, mostanában még lehetne dugványozni, de inkább szerzek tavasszal új töveket... A leander most még egy-két árva virágot mutat, és őszirózsát meg két fűszernövénykét már szereztem. Egyelőre a pozsgások ládájában közösködik a rozmaring és a kakukkfű - úgy tudom, ezek szárazságtűrők:-) A szomszéd épület közcélú, de éppolyan, mint a miénk. Jobbról a lakópark másik különálló épülete:

  

Ezekben a lakóparkszerű "lábasházakban" földszinten csak lépcsőház, kuka-, biciklitároló, ilyesmi van - ezzel növelve a szűk telkek zsúfoltságát. Így a gyerekek is teret nyernek, mert a lakók nyugalma miatt valódi játszótér nincs pl. ehhez az 50-60 lakáshoz, de itt mégis nyargalászhatna, biciklizhetnek a kisebbek. Persze a telek jó része le van burkolva - gyerek itt sáros nem lesz! Naponta jön a takarító kertész, sőt itt egy "portero fisico" is van, tehát nem csak automata a kapu, hanem egy hús-vér portás-gondnok mindenes, aki itt tényleg a ház lelke.