Mindannyian a történelem játékszerei vagyunk. Ki szerencsésebb, ki vészterhesebb időben születik - a szüleink korosztályának túl sok is kijutott. Azt hiszem, volt egy nemzedék ő előttük, aki mindkét háborút aktívan végigszenvedte - de azoknak már kevesebb jutott a kommunizmus megpróbáltatásaiból...
Szüleim a háború alatt alapítottak családot - nővérem már Édesapám frontszolgálata alatt született. Életük nem volt közvetlenül fenyegetve ugyan az utána elharapózó diktatúrától, de a nép ellensége csoportba tartoztak, mint jószerivel az egész parasztság... Az osztatlan családi földtulajdon miatt állandó kulák-listán szerepeltek (Édesapám együtt gazdálkodott az öccsével, de az ő neve alatt intéződött minden). Őt is lecsukták, fennmaradtak régi beszolgáltatási, kisajátítási iratok, de még azokat nem dolgoztam föl.
A leghányatottabb sorsú ez az orosz hadifogságbeli, a Vöröskereszt-Vörös Félhold útján hazaérkezett - de Moszkvát is megjárt - ukrajnai levelezőlap. Apósának címezte - gondolom, Édesanyámnak is küldött, de a feledés homálya rejti, de valószínűleg csak ez érkezett célba...
A hdf = hadifogoly rövidítést takar, a feladás helye természetesen csak egy postafiókszám... Dátuma 1946. nov. 8. Száraz tények - de nyilván nem a paraszti szűkszavúság miatt. Ennyit volt szabad írni... Valóban életjel! Akár üdülőhelyről is érkezhetett volna... A vej szerető fiúként írta alá az apósának:
"Kedves Apuka, Anyuka, Bácsi!
Egészségbe adok életjelt magamról. Dundikám, Katikám (Édesanyám és nővérem) hogy vannak? Levelet tőlük sem kaptam. Mielőbbi viszontlátásig csókolok mindenkit.
Szerető fiuk
Sanyi."
Még nyolc hónap telt el a viszontlátásig! De nekik legalább lett viszontlátás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése