Örökség

A Tvn-es képtárban már régóta fönt vannak évek alatt fölgyülemlett legszebb kézimunkáim. Sok kincs lapul az dobozaimban, de a legszemélyesebbeket megpróbálom kitenni a lakásban anélkül, hogy teljesen gyűjteménynek tűnjön. Gyerekeim vendégei néha megjegyzik, hogy egy múzeumban lakunk - de mi azzal tompítjuk ennek az élét, hogy papucs nélkül, utcai cipőben gyüszmékelünk benne... Rájöttem, hogy nem érdemes úgy dédelgetni őket, elzártan, hanem inkább közszemlére teszem őket... Ne csak magam gyönyörködjek bennük:-) Ez az azsúrozott, a szélén gazdag recehorgolással díszített polgári terítő az anyósom hagyatékából való.

A miniatűr képecskét egy magányban meghalt kedves nénitől kaptam - tőle is van egykét kézimunkám, kis apróságok... Az ő lakása volt csak igazán múzeum! 

1914-ben született, a Sorbonne-on végzett, és valahogy ott érte a háború Párizsban. Vegyész vőlegénye, férje, nem is tudom, megesküdtek-e  már- mindenesetre a családja nem volt elragadtatva a magyar partitól.  Amint a férfi a háború első áldozatai közé került, Mária néni valahogy hazasodródott Magyarországra. Akkorra ugyan a szüleit már kibombázták a Szent László tér közelében levő lakásukból. Így kerültek a Diószegi Sámuel utca jobbik részére - az Orczy-kert oldalába. Nem sokan tudják, hogy ezt kezdetben a megfelelő német névből fordítva Örömvölgy utcának hívták, elsősorban a Kálvária tér eső felén  burjánzó örömtanyák miatt. Az első osztályú kuplerájok a Magyar utcában voltak, a másod-harmadosztályúak itt... A háborús lakhatás kényszeréből került ide az én nénim, s akkor még nem is sejtette, hogy tovább slamosodik majd ez a környék... 

Hamarosan kiderült, hogy az ő kitűnő francia-angol nyelvtanári diplomájára semmi szükségük a szocialista emberfőknek. Úgyhogy élete végéig az erzsébeti gimnáziumban tanított magyart, és sose ment férjhez. Így ami csak a szüleitől a bombázást kibírta, az mind oda volt zsúfolva kis szoba-konyhájába. S mivel se gyerek, se bejárónő nem nyűtte az ódon holmikat, tényleg minden múzeumi darabként konzerválódott, sőt szaporodott is, mert a testvére is utód nélkül szenderült jobblétre. Nekem még kicsik voltak a gyerekeim, nem tudtam őt istápolni, de kötött is már előbb eltartási szerződés kedvenc tanítványa semmi empátiával meg nem áldott gyerekével. Aki még rászoruló sem volt, a hagyaték viszont jól jött neki. Mivel személyes törődést nem várhatott tőle, még idejében otthonba vonulás mellett döntött. Segítettem ebben, bár sejtettem, hogy végzetes lesz számára az átköltözés... Úgy is lett - fél évet sem élt már ötven évnyi egyedüllét után egy kétágyas idős-otthoni szobában. Viszont tőle örököltem a legjobb barátnőmet. Együtt tanítottak Judit édesanyjával - úgy ismertem meg, hogy ő is látogatta néha Mária nénit. Judit története is megér egy külön bejegyzést...

Maga a terítő tulajdonképpen abban a korban, mikor készülhetett, a múlt század elején nem számított különösebben nagy teljesítménynek. De nagyon ízléses és használható darab, semmi fölösleges sallang, fodor, inkább klasszikusnak tekinthető. Csak mi hímezők, csipkézők tudjuk, mennyi buktatója van két ilyen különböző textília összehangolásának...  Nagyon egyenletes recehorgolást követel egy vékony vászonterítő szegélyezése. Igyekszem hálás utókorként megbecsülni!