CSIPKE! A mai ember számára finom, virágsziromra emlékeztető szövedék,
melyen lyukacskák és hézagok sorakoznak. Nem ismeretes, hogy honnan ered
a magyar csipke (csepki, csepke) szó. Annyi bizonyos, hogy már a 13.
században használták bokor és fa névként.
A több száz éves múltra visszatekintő magyar csipke igen sokoldalú, sok
esetben a csipkehatásúvá finomodott hímzéssel úgyszólván összeolvadt,
ezért osztályzásuk nem könnyű. A csipke fogalmát ki kell bővíteni, mert
igen sokfajta szövedék tart igényt a csipke névre. Ide tartozik a
pókháló könnyűségű csipke mellett, a súlyos mintázatú paszomány és
zsinórozás, az egyszerű receháló mellett a domborművű drágaköves
ékszerre emlékeztető aranycsipke, a vert csipke vékony cérnából vagy
súlyos gyapjúfonalból, az országszerte elterjedt vagdalásos hímzés, a
finom varrott csipke, a lyukhímzés, a buzsáki és pozsonyi tüllrátét, a
höveji pókozás, csak néhányat említve.
A legősibb csipke fajta a rojt, csomózott rojt, csomózott csipke. Több
ezer éves múltra tekint vissza. Egyidejű a szövéssel, mert magától
adódik, hogy a szövet szélén a keresztszálakat csomózással rögzítsék. A
szálak egymásba fonása, megcsomózása idővel önálló dísszé vált és az
alapanyagtól független szálakból készültek a csipkeszerű rojtkötések. A
régi kultúrnépek ruháit, lószerszámait csomózás, rojt és bojt
díszítette. A magyar díszítő művészetben a rojtozás rangos helyet foglal
el. A rojtos gatya is ősi ruhadarabja a magyarságnak. A női
vállkendőket, kötényeket szintén művészi szépségű csomózott rojt
ékesíti.
A tulajdonképpeni csipke kétféle: a varrott és vert csipke. Mindkettő
egy előre választott rendszerben és szerszámmal, külön fonálból maga
alkotta szövedék. Ennek további változatai a fonott, horgolt és kötött
csipke. De csipkét lehet alakítani kész vászonból és tüllből is bizonyos
ritkításokkal, illetve áttöréssel és hímzéssel, ami nem egyéb mint csipke-szerű hímzés. A magyar nép körében a változatos, szövetből
kialakított csipke az elterjedtebb és régebbi eredetű.
Legegyszerűbb fajtája a szálvonásos, szálszorításos (azsúr) munka: A
szövet szegélyén hosszanti szálakat felvágják, azokat kihúzzák és a
fonalakból többet különböző huroköltéssel összevonnak, a vágott részt megerősítésül behímezik, esetleg a megritkított részbe új szálakat fűznek. A szálvonásos mesterkélés legrégibb emléke Magyarországon II.
Lajos (1516-1526) királyunk koronázó ing fodros kezelőjén látható. Ez
esetben aranyszállal kitöltve.
A subrika egyik legelterjedtebb és legrégibb technika. Szintén
szálhúzással készül. A hímzőfonallal beszövött minták geometrikusak és
sűrűn tömöttek. Régi szőttesekre emlékeztetnek. Sűrű vastag vásznat is
csipkeszerűvé tesznek.
Másik változata a szálvonásos munkának a varrott rece vagy forgatott
rece. Ebben az esetben nemcsak hosszanti, hanem keresztben álló
szálcsoportokat is felvágnak és kivonogatnak. Szabályos rendszerű rácsos
rész áll elő, melynek felvágott szálú széleit meg kell erősíteni s a
lazává ritkított szálcsomókat fonallal becsavarni.
A kész rács különféle csipkeszerű öltéssel díszíthető. A belehímzett
minta lehet virágmotívum, galambos, pávás, kakasos, néha lovas és
emberalakú.
A vagdalásos munka a varrott rece egy fajtája. Országosan elterjedt. Az
anyagot a minta szerint kivágják ollóval, a szálakat kihúzzák és
körül-dolgozzák az átvágott széleket, néha belábazzák. Ez a rácsozás
maga az anyag díszítménye, mely váltakozhat szálszámolásos
lapos hímzéssel. Nem fed be egy összefüggő, különböző mintákkal kivarrt,
nagy területet, mint a varrott rece.
A régi magyar varrott rece virágainak közepét esetenként ritkás
csipkemunka díszíti. A díszítendő helyen az anyagot teljesen kivágták, a
forma széleit behurkolták és a szövet szálaitól függetlenül készített
hálózatra varrták az új mintát. Ez az egy szállal készülő tűmunka
varrott csipke néven ismert.
A varrott csipke a középkorban keletkezett.
A gomblyuköltésre (huroköltés) van alapozva. Eleinte a vászonból készült
ruhanemű széleire tűbe fűzött cérnával kis csúcsokat hurkoltak, melyek
pálcikákból és ívekből álltak.
Az egy szállal kötött-varrott csipke népi változata a minden szálkihúzás
nélküli, szabad rajzú kör- és szilvamagalakú lyukacsos hímzés. A mintát a lyukak sorozata képezi.(Ilyen pl. a bütkötés!) Sok esetben található tömören kivarrt és lyukhímzéssel áttört módszer ugyanazon a darabon.
Madeira-nak nevezik a lyukhímzést, amikor a kivágott virágszirmok és
levelek nyílásait tűvel behálózzák, pókozással vagy átöltéssel bekötik.
Ellentétben a madeira-val, a kalocsaiak által kedvelt riseliö-nél az
alapanyagot a hímzett virágokon kívül vágják ki és a kivágott részt
egyszerűen vagy \"összevissza\" belábazzák, behálózzák. Ezt manapság erősen iparosították és géppel készítik.
Lábatlan azsúrnak nevezik azt, amikor az áttört munkán a hímzett virágok
és levelek összeérnek és nem kerül közéjük pókozás/lábazás.
A pókos varrott csipke legszebb fajtája a soproni (höveji) és pozsonyi
pókozás. A lyukhímzésből fejlődött. A kivágott lyukakba idővel pókháló
finomságú csipkét varrtak. A bekötési mód változatos. Egy-egy darabon
ritkán látható azonos pókozás.
Van olyan tűcsipke illetve varrott csipke, amely teljesen önmagáért
készül és nincs kapcsolatban más hímzéssel vagy recével. Ez sokkal
légiesebb, mert az egész csipke csupa hurokból, rácsokból, és
póköltésekből alakul ki.
Első emléke Magyarországon III. Béla király (1172-1196) feleségének
koporsójából került elő. A század elején indult meg a tűcsipke
iparművészeti termelése (Csetneki, Pannónia, Hunnia csipke). A
leghíresebb magyar varrott csipke a század elején alkotott Halasi
csipke. Külföldön a csipke erősen elterjedt és komoly megélhetést biztosít.
Ezzel szemben Magyarországon, a halasit kivéve, a csipke nem ipari
termék.
A hálós rece (filé-csipke) már Mátyás király (1458-1490) idejében ismert
volt nálunk. Alapja csomózással készült háló, amelyet kifeszítve
virágos és alakos mintákkal, szövőöltéssel varrnak ki. A hálókötés
csomója a halászhálóéval azonos.
*Tüllrátétet elsősorban Pozsony megyében és Buzsákon készítenek. Csipkeszerűen kivágott vékony batiszt anyagot apró öltésekkel tüllre erősítenek. A Felvidéken csodálatosan szép tüllhímzést is készítenek.
A vert csipke (vetélt, szövött, klöplizett) a szövésnek egyik fajtája. A
fonalak végére csontocskákat, faorsókat kötnek nehezékül és azokat
ide-oda vetik és ezzel fonják-szövik a mintát. A nemesi és népi ruhákat a
16. századtól gazdagon díszítették vert csipkével és így viruló
iparággá fejlődött országszerte.
A paszomány egy fajtája, illetve elődje a vert csipkének. Írott
emlékeink szerint paszomány és gombkötő céhek már Zsigmond király
(1387-1437) idejében működtek. Valószínűleg régebben is, hiszen a gombot
Európában a magyarok honosították meg.
A nemesi ruhák díszítésére, vert módszerrel készített zsinór és
paszomány Velencéből terjedt el. A magyar paszományverők már a 16.
században nyergen vert módon készítettek gombot és paszományt. Ez a módszer vezetett később a csipkeveréshez.
A horgolás régi munka. Gombkötők és paszományosok sok zsinórt, gombot,
gombházat, horgolással készítettek. A Rákóczi hadsereg (1703-1711)
tisztjei horgolt kardkötőt viseltek. A horgolt csipke azonban új keletű.
Említésre méltó a matyóföldi legények \"borjúszájú\" ingujjának szélére
kötött horgolt csipke, mely ötletes és szép.
Az egész világon a csipke tömegtermelése gépesített. Magyarországon is elterjedt ipar (volt - sic!).
A kézi csipke azonban nem halott művészet, világszerte értékelt és keresett. Ruhát és lakást egyformán díszít évszázadok óta."
Én persze idebiggyesztem, hogy ilyen jól én nem tudnám összefoglalni a témát. Szöveg: Kerkay Emesétől való!
|