Sáfrány - a feladvány megfejtése

Nem várok holnapig: SÁFRÁNY - a feladvány megfejtése!
A jóféle sáfrány (Crocus sativus) bibéje vörösesbarna, aromás illatú, kesernyés fűszer, az ételt aranysárga színre festi.

 Virágzó fűszersáfány                    -            A fűszerként használt bibék 

Régi fűszernövény, már az egyiptomiak is használták, levesek, mártások színezésére, ízesítésére. A monda szerint, amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét, sáfrány nőtt az ágyuk körül és még a főisten is megittasult az illattól. A sáfrány ma is sok helyen örvend az afrodiziákum hírnevének. A régi rómaiak mondása: „dormivit in sacco croci” (sáfrányágyon aludt), annyit jelent, hogy valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. Nagyobb dózis bódulatot okoz, 20 gramm már halálos adag.^[1]1446-ban Augsburgban egy férfit máglyán égettek el, egy asszonyt pedig elevenen ástak el sáfrányhamisítás miatt. Kleopátra sáfrányos fürdőt vett szerelmeskedés előtt, mert afrodiziákumnak vélte, a Római Birodalom császárai sáfrányszirmokkal tömették ki a párnákat, amelyekre orgiáik alatt könyököltek.
Valaha a magyarok is nagy sáfránytermesztők és fogyasztók voltak, első írásos magyarországi említése 1429-ből való. A sáfrányt a középkorban ruhanemű festésére is használták. Magyarország déli vidékein: Érsekcsanádon, és Dél Dunántúlon például Csökölyön a gyászruhákat festették vele sárgára.
Mátyás király környezetéről szólván Galeotto Marzio a legfontosabb fűszerek között említi a borssal és a gyömbérrel. Többek között a spanyol paella eredeti receptjének elengedhetetlen része.
A virág bibéjének gyűjtése nagyon fáradságos munka, termesztése sem egyszerű, ezért rendkívül drága, értéke az aranyéval vetekszik. Az őshonos hazai fajok védettek, tehát a bibék gyűjtése törvénybe ütközik! (Arról nem is beszélve, hogy sem ezek, sem a dísznövényként termesztett sáfrányhibridek nem alkalmasak fűszernek.)
Sáfrányos szeklicével helyettesítik, de ez inkább csak színezésre alkalmas, íze a valódi sáfrányéhoz egyáltalán nem hasonlít.
Hatásos lehet a szívinfarktus megelőzésében, krocetin nevű anyaga csökkenti a koleszterinszintet.

A jól ismert kerti sáfrány lila, ilyen cirmos, fehér és sárga. A virágzó fűszersáfrány, amit jószerivel én még nem is láttam - élőben ilyen lila... Már beszereztem, de még nem készítettem vele paellát,  azt a velencei nemzeti eledelt, mert kicsit macerás, és nem vagyok érte annyira... Itt Madridban manapság sokszor előételként tálalják - de elég "tömős". Olyan igazi "mindent bele" - bármilyen zöldség és vízi-szárazföldi jószág sáfrányos rizzsel párolva... Egytálétel - amiről tényleg elhiszed, hogy népi eledel. Mint a kőleves, ami éppen van a konyhán, azt belefőzzük... Itt persze válogatott kész és előkészített, félkész adagok várnak az üzlet polcain garmadával...
Kata sáfrányos szeklicéjére is visszatérünk - de most előbb Budapestre!

Találós kérdés

Ma egy feladványt teszek föl. Vajon mivel foglalkoznak ezek az asszonyságok? Igen ritka foglalkozást űznek... A spanyol tv képernyőjéről készült a kép.

Ez talán némiképp segít... vagy a címke...

Örökre elment a farmeres prímás

Ide lassan gyűrűznek be az otthoni híre...
Hatvanhét esztendős korában július 19-én elhunyt Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.Ő a táncházmozgalom egyik alapító tagja, a UNESCO által tavaly szellemi világörökséggé nyilvánított táncházmódszer kidolgozója és elterjesztője, a Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása. Nevéhez fűződik a Táncház Archívum létrehozása, valamint ő volt a 2007-ben a Zeneakadémián beinduló népzenei oktatás egyik megszervezője. Hallgassuk csak szóban..

 

Az Európáben egyedülálló nép

Szalag és dobozka

A Fonós Zsuzsa tanácsára a legegyszerűbben fejeztem be az üdvözlő szalagot: hosszában kettéhajtottam és a színével összefordítva keresztben végigvarrtam a szalag végét. Aztán szétvasaltam először az összevarrt széleket majd az egészet. Így a színén egy sarkot kaptam,  ami a hátoldalon egy zsebecske. Ezt levasalva néhány öltéssel hátul megerősíthető. A csúcsra még bojtocskát tennék a hímzőfonálból, vagy kis csengőt. Leírva igen kacifántos, de valójában pofonegyszerű. Mindenesetre jó dolog a kész kongré-szalag!

 

 Most aztán jól látszik a csúf fonákrész - de már mindegy... Fliest vasalok majd rá.-)

A sok mintakeresésben a kedvenceket kiválogattam - gyorsan készítettem is az egyikkel egy doboztetőt. Eléggé közismert szilágysági virágbokrot hímeztem rá. Régóta nézegettem ezt a mintát - szerepelt is már kombinációban ez a virágocska egy másik szalagomon.
Annyira kíváncsi voltam, hogy fog festeni, hogy - kicsit hebehurgyán - iparkodtam egy füst alatt alábélelni és beilleszteni helyére. Elvileg kivehető a betét, úgyhogy mázoláskor nem okoz gondot, hogy előreszaladtam kicsit... A fát már lecsiszoltam - még volt smirglim...
Most is született tanulság: a keresztszemes mintát keretezni néhány sorral igen kényes dolog - nagyon kihozza az apró hibákat. Már csak az alábélelés miatt is, ami szintén az egyenletesség ellen dolgozik, talán bölcsebb lett volna elhagyni. Meg kicsit tömött is a betét - legalább alul maradhatott volna az egyszerű kétsoros csík...
Még a színen is dilemmázok: itt csak fehér festékem van, a vesszőgarnitúrától elmaradt - de azzal meg nem akarom a szép fa rajzolatot elkendőzni. Pesten pácolni is tudnám...ehhez mégse veszek külön festéket. Viszont itt még van 1-2 napom a hazautazásig. Otthon aztán....!

A felhasznált minta szerkesztése természetesen a kimeríthetetlen újraszerkesztett múzeumbeli mintákból való(Görcsön, 83.640 sz).

A kézi munka dícsérete

A kétkezi munkára gondolok, nem a női díszítő kézművességre. Mostanában kevés alkalmam volt erre a jelenlegi, ideiglenes EU-konform otthonomban. Egyáltalán - elég muris hitelen csupán kettőnket ellátni egy metropolisz harmadik emeleti lakásában, elzárva régi életem eszközeitől. Természetesen érdekes és kihívásszámba menő dolog új otthont teremteni egy idegen lakásból - igazi női feladat, élveztem is, de már túl vagyok rajta.

 

Talán már hiányzott is már, mint paraszti ivadéknak, a kétkezi tevékenység. Bizonyára ezért rontottam rá olyan hévvel 30 fok fölötti kánikulában a balkonon terpeszkedő viseltes vessző garnitúra festésének. Helyesebben az ülések állaga kitűnő, de valami eszement ötlet folytán valaki fehérre mázolta - vagy a külsőségekre annyi figyelmet-pénzt fordító spanyolok eredetileg ilyenre készítették volna? Ezt én ízlésficamnak minősíteném, és csak mint állagmegóvó kompromisszumot tudnám elfogadni... Nos, a festés már itt is eléggé elszürkült, pedig szinte pormentes a 3. emelet. Természetesen irtó nehéz befogatni egy vessző alkotmányt - nyilván először szórópisztollyal fújták le.

Nekem volt időm, nem sürgetett senki - hát komótosan kezdtem neki...  a reggeli és esti enyhüléskor. Kiváló, vízzel hígítható festékek vannak már, tehát nem terjeng mindenütt a szerves oldószerek szaga...
Közben gondolkodtam - egészen máshogy, mint pl. kézimunkázás közben. Egy keresztszemes hímzésnél ugyanis mindig résen kell lenni, nehogy elszámoljam a mintát. Mázolni mindig szerettem - talán épp azért, mert olyan monoton, a figyelmet alig igénylő munka, ami közben sokkal szabadabban gondolkodhat az ember (lánya), mint a kézimunkázásnál.
Ez a fajta tevékenység teljesen kikapcsolja az ember gondolkodását, és szellemileg - engem legalábbis - nagyon pihentet. Közben egészen szabadon elkalandozhat az ember képzelete, és gyakran merülnek fel új meglátások... Alighanem ezért is esett olyan jól ez a fajta időtlennek tűnő, mégis hasznos tevékenység. Jó volt látnom a munka közvetlen eredményét. Most vendégeink voltak - jó érzés volt a szép üléseken ücsörögve beszélgetni...

 

Maga a vesszőfonatú háromdarabos ülő alkalmatosság remek munka - strapabíró, szépen kivitelezett, kicsit polgárias tervezésű, de alapvetően a mindenütt elterjedt vesszőfonás gyönyörű példája. Olyan stabil, hogy egyértelmű: ez még nem a mai 'használd el gyorsan, aztán dobd ki és szerezz újat' jelmondatú multi-világ terméke.

Tanácsra várok

Már itt áll csaknem készen napok óta az üdvözlő szalagom, de szabódok a befejezésen... Másik szalagnál vissza kellett hajtanom a kongréból kiszabott anyagot, de ez valódi kongré szalag - egyszeresen lenne elegáns. Nincs isszükség hátoldalazásra - de az alsó részt ugyanúgy szeretném sarkosra készíteni. A minta is ezt igényli.

Nincs frappáns ötletetek, hogyan lehetne ék alakban stílusosan lezárni?  Próbáltam a borsókát, de csak egyik irányba megy, és egyébként se fixálja eléggé - bár ki lehetne alatta rojtozni...
De hogyan? Azsúrt sem lehet lépcsőzetesen varrni... A vagdalásosnál használt szoros öltések is csak a takácsvásznon mutatnak...

1 aranjuezi szép nap

A spanyol királyok nyári palotájának ad egy csöppet enyhébb színteret ez a Madrid-környéki kisváros - óriási parkkal, felvonulási térrel, irdatlan mennyiségű kísérő palotácskával és kiszolgáló épülettel a személyzetnek, a vendégeknek, a testőrségnek stb.  Már a természeti adottságok is kellemesebbek: odafelé úton érezhetően legurulunk az 'asztalkáról', a Mesetáról, arról a 6-700 méteres magasföldről, ami őstörténeti rétegek összetöredezésével hepehupás, kissé a szélességi körnél azért enyhébb klímát biztosít Madrid provinciának. Mintha kis oázis tárulna elénk a kies táj után következő üde zöldekkel tarkított alacsonyabban fekvő terepen. Spanyolországnak négy nagy folyója van - egyikének a partján terül el a palotaegyüttes... (Az "aranjuezi szép napok"  szókapcsolat szállóigeként él a köztudatban; Schiller Don Carlos c. tragédiájából származik. A mű ugyanis így kezdődik: "Ím az aranjuezi szép napoknak - Végük szakadt már." Itt enyelgett állítólag az ifjú apja, II. Fülöp  feleségével. A drámában és Verdi operájában idealizált Don Carlos nem volt oly lánglelkű szabadsághős a történelmi adatok tanúsága szerint - inkább az elődök uralkodói rokonházasságai folytán genetikai abnormitás áldozata...)

Mivel nem lankadt a 34 fokos hőség - ugyan nem kifejezett palota-rajongók vagyunk - mégis jól esett egy kiruccanás tágasabb helyszínre a madridi tégla és műkő, és pláne a toledói terméskő-tenger perzselő forrósága után. A nap ugyan itt is tűzött, de a parkok és kertek árnyéka és természetesebb pompája elbűvölő... A Tajo folyó partján áll a városka, a park tele szökőkúttal, csatornával, sok hűsítő víz-víz.... Évszázados fák - nemcsak a platánok; a tulipánfák is:

 Újabb, számomra titokzatos növények fogadtak: ez a szinte orgonaszerű virágbugával ékeskedő szépséget hol bokornak, hol fának nevelik, de szemlátomást hosszasan virágzik.

 

Valószínűleg a tartós fellevelek adják a lilaságát, és a belső sárga szirmok a valódi virágzat - mint a Bougrenvillea-nál... Nem ismeri valaki? A levele vastag, vörösbe hajló, fényes, szintén díszes...

 Tetőkertek...

 

Maga a királyi palota:

Szuper hold július 22-én éjjel

Túl vagyunk Szent Iván éjszakán, ami az év leghosszabb nappala, a nyári napforduló időpontja. Magyarországon a délszláv hatásra az Iván változat honosodott meg a magyar Jánossal szemben. Keresztelő Szent János napjának előestéje, a június 23-áról 24-re virradó éjszaka megünneplése még a kereszténység előtti időkből származik. Több északi országban - a fehér éjszakákhoz kapcsolódva - hivatalos ünnepnap is: Lettországban, Finnországban, Svédországban. 

 A csillagok világában azonban ciklikusan még további ritka és látványos égi jelenségben lehet részünk:  a     szuper holdnak nevezett jelenség során égi kísérőnk eléri   egyik legfényesebb állapotát. Május 25-én érkezett először a Hold pályájának arra a pontjára, amikor a legközelebb állt a Földhöz.
  Ez még önmagában nem oly ritka (hiszen az év során   többször bekövetkezik), de  június 23-án a földközelség egybeesett a holdtöltével. A két tényező együttesen azt eredményezi, hogy a Hold fénye a szokásosnál többször erősebb.
Idén még július 22-én gyönyörködhetünk a fényes teliholdban. A három közül a "legszuperebb" szuperhold ugyan júniusban volt. "Szuper újhold" is létezik, amikor az újhold kerül Föld-közelbe. Ez január 11-én volt és december 3-án lesz újra.
A szép égi tüneménynek nincsenek komolyabb hatásai: a csillagászok szerint legfeljebb kicsivel alacsonyabb apály és magasabb dagály észlelhető a tengerparti területeken. És esetleg a holdkórosok lesznek még kevésbé álmatagok...

Gardénia

Már hiányoltam... Itt, ahol annyi általam ismeretlen mediterrán, sőt szubtrópusi növény pompázik, kell lennie Gadrenia-nak isd - gondoltam. Végre találtam a környéken egy dézsás bokrocskát... Tehát védeni kell itt is, mint a Bougenvillea-t - ezért nincs a kertekben. Majd megfigyelem, hogy teleltetik.

A Lago Maggore partján jártam egyszer- pontosabban Strezaban - jégtörő Mátyás napján érkeztem... Ez Édesapám születésnapja. Egy kertekben már duzzadt rüggyel résen állt a Gardenia... Azóta elbűvöl a kelleme, illata, ahogy a bibe porzó körül lágyan tekerednek a szirmocskák, a húsos, csodaszép levelei... de 1-2 virágot tudtam megnevelni otthon: a kertben kitéve a cserepet...

 

Madridi Díszítőművészeti Múzeum - Museo Nacional de Artes Decorativas

 

A nagy bőségének is van olykor hátránya - Madridban nem találtam eddig  a mi Néprajzi Múzeumunkhoz hasonló kiállítóhelyet. Ahol együtt lehetne látni történetileg az itt élő népek életmódjának mindennapi és művészileg átlényegült tárgyait és szokásait. Több múzeumban elszórtan lehet megtalálni ezeket a témákat - és legfőképpen az illető tartományban ismerkedhetünk az ottani nép tárgyi- és viselkedési kultúrájával.

                                     

Ez a szó szerint Díszítőművészeti Múzeum nagyjából megfelel a mi Iparművészeti Múzeumunknak, de olyan régi, alapvető mesterség történetét nem  mutatja be, mint pl. a halászat: az bizonyára a Tengerészeti Múzeumban lehet. Inkább a mindennapi élethez kapcsolódó esztétikai jellegű ismereteket vonultatja föl. Sajnos most nem nem is lehet teljes képet kapni a gyűjteményről, mert nyáron a fölső két emelet zárva tart. Egy gyönyörű belvárosi palotában van a múzeum, de mivel nincs gépészetileg felújítva, gondolom, méregdrágán tudják biztosítani az úgy-ahogy - nekem épp kellemes - belső klímát kis, mobil légkondicionáló berendezésekkel. Persze ennek is van varázsa Madridban: a hűvös oldalon a nyitott ablakokból fentről nyílik panoráma a túlsó házsorra.

 Az alsó szinten időszakos tárlat van - a másodikon az állandó gyűjtemény látható, az itt látható 17. szd-beli nemesi udvarház a teljes berendezésével, két porcelános, egy textiles szoba, és egy ékszeres fülke. Ez összesen 9-10 elég kis terem. A honlap alapján a szeptembertől megnyíló 3-4. emelet a múzeum krémje - úgyhogy folt. köv. akkor!

 

Az eléggé egységes 3 EUR-s belépődíj igen baráti ár. Regisztrált munkanélküliek, intézeti gondozottak, tanárok, 18 év alattiak és 65 év felettiek ingyenesen léphetnek be mindenűvé - akár EU-s, akár dél-amerikai országból érkeznek! Félárú kedvezményt élveznek még más egyéb csoport.

Ráadásul vasárnaponként ezek a "középkategóriás" állami gyűjtemények korlátozott időben, egységesen 10-15 óra közt, ingyen vannak nyitva. Persze a "triumvirátus"  - Prado-Thyssen-Bornemissza- Reina Sofía Múzeum - hétfőn is nyitva tart, pestiesen szólva 'orrvérzésig', de nem is ilyen tarifával, és csak zárás előtt egy órával ingyenes - de annak is felét a szabadjegy sorbanállós megszerzésével vagy kénytelen tölteni...
Tehát most egy felvezető háromórás látogatáson voltam a múzeumban, mert közben ismerkedtem a spanyol lifejezésekkel is...

 

A kedvenc textiles termet igencsak mostohán tartják: épp itt nem volt spanyol v. angol nyelvű tárgyismertető brossúra. A kedves teremőr asszonyság is fájdalomdíjul csak a fiókban tárolt zárt vitrineket tudta megmutatni. Itt sikerült lencsevégre kapnom egy miniatűr keresztszemes hímzésgyűjtemény-félét:

Szardíniai és szomolyai rececsipke

Sokat barangoltam a neten, és évek óta keresem azokat a tájakat, ahol még műveli valaki is a rececsipke kultuszát. A mai technikával felfedhető néhány tájegység, és általában ezek tengerparti vidékek, ahol egyrészt a halászháló kötése a legutóbbi időkig fennmaradt, és szükséges feladat volt(bár ez mindenütt férfi-munka,  bár a nőket biztos befogták ebbe a sziszi-fuszi munkába - nyilván főleg a javításnál). A halászmesterség nem koedukált munka: a tengerparti falvakban mindig kereslet volt alkalmas női foglalatosságra - elsősorban a hosszú téli napokon...
Így lehetett fontos neccelő gócpont Szomolya község is a Bükk-alján, egy termőterületben mostoha völgyben, ahol viszont soká fennmaradt a kender-termesztés és - házi feldolgozás, ami alapanyag-ellátást biztosított. Ezen a vidéken(Szentisván, Mezőkövesd) a férfiak és a független nők is nyaranta bandákba szerveződve summásnak álltak az Alföld és Dunántúl termékenyebb vidékeire - az otthonmaradó, gyerekeket nevelő asszonyok pedig ezzel foglalatossággal szereztek pénzt...  

Nem meglepő hát, hogy az olasz csizma partvidékén több helyütt találtam még virágzó rececsipke készítő műhelyeket. Egyik ilyen centrum Szardínia szigete, ahol különösen Bosa városában él még a necc hagyománya. Most találtam híradást egy 100 éves neccelő néniről! Úgy tűnik nekem, hogy nagyon régi motívumokat őriztek meg az ottani kézimunkákon...

Üdvözlő szalag

Még melegében belekezdtem a másik esküvői ajándékba... A szó  szoros értelmében - 36-37 fok van már egy hete: hőségriadó stb.
Persze az otthon kiválasztott kongré szalag kimaradt a bőröndből - itt meg olyan széleset sikerült vennem, amin a kiszemelt minta festene túl nyurgán... Az újratervezés nekem megint napokba tellett...

 

Ez a lepedővég minta Érsekvadkertről(Nógrád m.) került a Nemzeti Múzeum anyagába 52.22.16 számon, és készítési ideje a 19. sz. 2. fele. Én persze Antal Laci honlapjáról másoltam ki a szerkesztett mintát.
Az életfa épphogy elfér a szalagon, és motívumai nagyon illenek a menyegző gondolatához: van rajta rozmaring = hűség és gránátalma = termékenységi szimbólum. A madárkáktól most alighanem eltekintek... a felirattal elég hosszú lesz a szalag. A betűk megválasztásával is sokat bíbelődtem - úgy érzem, végül stílusos lesz. 

Igyekeztem rendesen kikockázni az alapot, hátha sikerül megszoknom...

Királyi Botanikus Kert/Real Jardín Botánico

Valamire való királyságban minden királyi... Főleg, ahol nagyjából folytonos a királyság...  Ehhez a spanyoloknál hozzá kell szokni.

  

Linné szobra

A madridi botanikus kertben az az utolérhetetlen, hogy a 18. szd. derekán már energiát és pénzt áldoztak a királyok erre a célra... Ráadásul a város szívében, a múzeumóriások aranyháromszögében, a Prado tőszomszédságában terpeszkedik a kert, a legfőbb sugárút mentében húzódik -  hozzájárulva ezzel Madrid lélegzetvételéhez. Nem volt ugyan törésektől mentes a gyűjtemény története, de patinás építményei mégis korhű keretet biztosítanak...

1755-ben VI. Ferdinánd király alapította, jelenlegi helyére 1774-ben, III. Károly király költöztette, és itt 1781-ben nyílt meg. Az 1808-as spanyol függetlenségi háború alatt a kert tönkrement, de 1857-ben új életet leheltek belé, és egy új üvegházzal is bővült. 1974-1981 között a kert zárva tartott, az eredeti tervek alapján restaurálták, majd 1981-ben nyitott meg újra. Ma a kert 30 ezer növénnyel, virággal, és 1500 fával büszkélkedhet. A külső része három részre van osztva, és egy nagy herbáriuma, és két üvegháza is van. 

 

Sok kis csobogó szökőkutacska, szobrok, pavilonok, régi kőpadok és viszonylag újonnan telepített angolkertes elrendezés - Buxus-labirintus keretezi az ágyásokat. Mégis elsősorban a  faóriások uralják a Paseo del Prado mentét - kiszűrve ezzel zajt, hőséget és port. 3 EUR-ért így nyáron igazán érdemes betérni még megpihenni, hűsölni is... Pláne, ha valaki növény-bolond:-) Bár épp a bejárattól távolabb lapul pl. egy oázis gesztenyeóriások árnyéka alatt sűrű vízpermet csalogatja elő a páfrányokat és egyéb aljnövényzetet...

Érdekes módon, rajongok ugyan a virágokért, de leginkább a fák nyűgöznek le.  Itt is fa-matuzsálemek tornyosodnak lépten-nyomon, árnyékot, hűvöst csempészve a hatalmas város kellős közepére... Diófát és eukaliptuszt ugyan nem láttam de ez nem jelent semmit - 36 fok körül állt a hőmérő higanyszála, ami persze ma már gallium. Mivel egy fogadásra siettünk oda, a fényképezőm otthon felejtettem - de így legalább sikerült fotókat mellékelek a netről... Úgyis lebénított volna a bőség zavara...
Végre néhány növény mibenlétét sikerült tisztáznom - persze toll sem volt nálam tisztességes, úgyhogy jegyzetelni sem volt módom. Úgyhogy ez csak az első látogatás volt ezen a csodás terepen.

Vásárhely rejtett öröksége

úgynevezett Papi-féle szélmalom, amelyet 1856-ban építettek.
A 20. század fordulóján az alföldi fazekasság fellegvára volt Hódmezővásárhely. A határban található kitűnő agyag szolgáltatta az alapanyagot. A híres vásárhelyi kerámia változatosságát bizonyítja, hogy míg az újvárosi zöld, a tabáni kerámia alapszíne a sárga, addig a csúcsiak fehér alapon kobaltkék mázas mintákkal dolgoztak. A Csúcsi Fazekasház ipartörténeti kiállítóhelyként működik (Rákóczi u. 101). 

A népművészeti ház az Árpád utca 21. szám alatt, az árvízvédelmi fal mellett épült egykori gazdaportán két épületszárny húzódik egymással szemben, melyeknek építési ideje a 18. és a 19. század fordulójára tehető. 
A Paraszti Eszközök Pincemúzeuma (Petőfi u. 6.), magángyűjteményként ad helyt a paraszti élet bemutatásának.

A régi népi életmóddal a Kopáncsi Tanyamúzeumban (47-es út Szeged felé) ismerkedhetünk meg.  Az Erzsébeti úton áll az  

A város legrégebbi épített öröksége a román és gótikus stílusú Árpád-kori Csomorkányi templomrom, a 13-14. századból. A téglatemplom félköríves apszisa, nyugatra támpilléres falai maradtak ránk. A városközponttól 13 km-re találjuk.
http://www.hodmezovasarhely.hu/oldalak/20 

Megkésve az olimpiai uniformisról

 

Kimaradtam tavaly a szokásos vitából a príma olimpiai szereplésnek köszönhetően... Én más oldalról fogom föl az egészet:-)

Kalotaszegi népművészet a 2012-es londoni olimpián

A magyar sportolók londoni olimpiára készített modern formaruháját kalotaszegi írásos hímzésminta teszi különlegessé. A népies nevén kisírásos és nagyírásos hímzés lakástextíliákon és egyes viseletdarabokon egyaránt előfordul.
Kalotaszegről
Kalotaszeg közel negyven falut magába foglaló történeti- néprajzi táj Erdélyben, a történeti Kolozs vármegyében. A Kolozsvártól nyugatra elhelyezkedő tájegységet délen a Gyalui havasok északi vonulatai, nyugaton a Vlegyásza-havas, és a Meszes hegység keleti vonulatai fogják közre. Lakossága döntő részben még ma is magyarokból kerül ki, akik két katolikus falu kivételével a református hitet követik. Központi települése a népes vásárairól híres Bánffyhunyad. Kalotaszeg nagyon gazdag népi kultúrájával tűnik ki. A falusi házak fölé fatornyos, belül festett kazettás mennyezetű, karzatú református templomok magasodnak. A házakban még ma is gyakran találunk festett bútorokkal berendezett, tálakkal, bokályokkal, és díszes textíliákkal felöltöztetett, a tisztaszoba funkcióját őrző kalotaszegi szobákat. S akkor még nem is szóltunk a dekoratív népviseletről és az élő néphagyományok közösség-összetartó erejéről.
A tájegység felfedezéséről
Kalotaszeg karakterisztikus népi kultúrájának köszönhette, hogy az 1880-as, 90-es években, amikor a népművészetre először vetült igazán fény, ezt a tájegységet fedezték fel először. Ebben közrejátszott, hogy egy lelkes patrióta, Gyarmathy Zsigáné nem hagyta a feledés homályába veszni a hímző hagyományokat, és minden követ megmozgatott, hogy ismertté és keresetté tegye Magyarországon és külföldön egyaránt a kalotaszegi varrottasokat. A kalotaszegi népművészet megihlette a magyar szecesszió alkotóit, mint például a "gödöllőieket" és Kós Károlyt, akik munkásságukkal tovább öregbítették e tájegység hírét.
A varrottasokról
Kalotaszeg az erdélyi magyarság leggazdagabb textilkultúrával rendelkező vidéke. Az asszonyok itt készítették például a legendás fodorvásznat, amely nevét "szépen hullámzó" felületéről kapta. Készítésének titka az volt, hogy a szőtteshez felhasznált kender-, vagy pamutfonalat nagyon erősen megsodorták, majd a vásznat a patakban megnedvesítve a mosópadhoz veregették,és megsulykolták. A fodorvásznat előszeretettel használták a hímzések, helyi elnevezésükkel a "varrottasok" alapanyagául is.
A hímzésnek technikában és stílusban is különböző fajtáit használták egy időben. A szálszámolásos munkákon kívül, mint amilyen a szálánvarrott, keresztszemes, valamint a vagdalásos-laposöltéses hímzés, kedveltek voltak a szabadrajzú, ún. írásos és újabban a tarka lapos és száröltéses varrások is. Hímzőfonalként gyapjú-, illetve pamutfonalat használtak.
Az írásos hímzésről
Az írásos hímzés sejtelmes nevét arról kapta, hogy mintáját a közösségből ügyességük, tehetségük révén kiemelkedett "íróasszonyok" rajzolták elő. Ilyen volt például Bánffyhunyadon Czucza Istvánné, akinek a tevékenységét az 1907-ben megjelent Malonyay szerkesztette A magyar nép művészete sorozat első kötete örökítette meg, és keze nyomát a Néprajzi Múzeum néhány parádés darabja is őrzi.
Ornamentikáját a stilizált rózsa, tulipán, gránátalma, levél, motívumokból komponált virágbokrok, kanyargó indák jellemzik.
  A hímzés alapvető öltéseleme a láncöltés, amelyek egymásba kapcsolásából alakítják ki a mintát. A láncöltésnek is kétféle változatát alkalmazták. Nagyobb múltra az ún. kisírásos hímzés tekint vissza, amelynek használatáról a 18. századból évszámos emlékek is vallanak. A reformkorban jelent meg az ún. nagyírásos hímzés, amely tulajdonképpen szélesebbre széthúzott láncöltések sorából áll, amely laposöltéssel kiegészítve sokkal dúsabbá változtatta a mustrát. Az egymásban kapcsolódó láncöltéssorok miatt az írásos hímzés jellegzetessége a vonalas megjelenés, a zsinórhatás. A fejlődés a zsúfolás irányába haladt, és a mindig egyszínű (piros, vagy kék, vagy fekete) fonallal való kivarrás miatt a kompozíció egyre tömötté, folthatásúvá vált.
Kalotaszegtől Londonig
A viseletdarabok közül a női ingvállak jellegzetes, a váll alatt vízszintesen húzódó "vállfűs" hímzésénél, és a férfiingek ujjánál is alkalmazták. A varrottasok igazi, reprezentáló szerepüket jeles ünnepeken, az emberi élet nagy fordulóin, a keresztelőn, a lakodalomban és a temetéskor töltötték be azzal, hogy közszemlére kerültek. A lakodalomkor például szokás volt, hogy a házba, vagy akár az udvarra kitett menyasszonyi kelengyét az asszonyok alaposan szemügyre vették, értékelték-megítélték.
A kalotaszegi asszonyok valamennyi vászonneműjüket ékesíthették írásos hímzéssel. Így varrhatták díszként a tisztaszoba vetett ágyában a díszlepedők és a feltornyozott párnák végére, az abroszokra, és a kitett díszkendőkre, dísztörölközőkre.
A kalotaszegi népművészet írásos hímzése 2012-ben újból kilép saját táji környezetéből, és a modern divattal összhangban, stilizált formában a magyar sportolók formaruháját díszíti a londoni olimpián.
A 2012-es londoni magyar olimpiai öltözéket Csergő Noémi és Mohari Kinga tervezte. (Video: Olimpiai formaruhák, Heuréka, szerkesztő Tarján Emmi, Duna Televízió, 2012.)